NyomtatásE-mail

Ferenc pápa tanítása a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor

( 11 értékelés )

KI KELL JÖNNÜNK ABBÓL A SÍRBÓL, AHOVÁ ÖNZÉSÜNK TASZÍTOTT

„Krisztus nem törődik bele, hogy bűneinkkel sírboltot építettünk magunknak”. A

Szentatya beszédében Nagyböjt ötödik vasárnapjának evangéliumi szakaszához, Lázár

feltámasztásához fűzte gondolatait. A Jézus által véghezvitt csodás „jelek” betetőzése

Lázár feltámasztása. Ez túlságosan nagy gesztus, isteni mivolta túlságosan egyértelmű

ahhoz, hogy a főpapok eltűrjék, ezért, amint tudomást szereznek az esetről,

elhatározzák, hogy megölik Jézust (vö. Jn 11,53).

Lázár már három napja halott volt, amikor Jézus megérkezett Betániába; a két

nővérnek, Mártának és Máriának mondott szavai örökre bevésődtek a keresztény

közösség emlékezetébe. Jézus ezt mondta: „Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki

hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal

meg soha” (Jn 11,25).

Az Úrnak ezért a Szaváért hisszük, hogy mindazok élete, akik hisznek Jézusban, és

követik parancsolatait, a halál után új, teljes és örök életté alakul át. Mint ahogy Jézus

saját testével támadt fel, de nem tért vissza a földi életbe, így mi is testünkkel

támadunk föl, amelyek dicsőséges testté alakulnak majd át. Jézus az Atya mellett vár

bennünket, és a Szentlélek ereje, ami Őt feltámasztotta, azokat is feltámasztja, akik

Jézussal egyesültek. Barátja, Lázár kővel lefedett sírja előtt Jézus „hangosan ezt

kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” S az, aki halott volt, kijött. A keze és a lába pólyába volt

csavarva, és az arcát kendő födte” (43-44).

Ez a parancsoló hang minden emberhez szól, mert mindnyájunkra halál vár; ez a hang

az élet Urának hangja, aki azt akarja, hogy mindenkinek élete legyen és „bőségben

legyen” (vö. Jn 10,10).

Krisztus nem törődik bele, hogy sírboltokat építettünk saját magunknak a gonoszt és a

halált választva, tévedéseinkkel, bűneinkkel. Nem törődik ebbe bele! Arra szólít fel

bennünket, szinte parancsolja, hogy lépjünk ki a sírból, amelybe bűneink taszítottak

be. Folyamatosan hív, hogy lépjünk ki a börtön sötétségéből, amelybe bezárkóztunk,

megelégedve egy hamis, önző, középszerű élettel. „Jöjj ki!”- mondja nekünk, „Jöjj ki!”

Ez egy szép hívás a valódi szabadságra. Hagyjuk, hogy magukhoz ragadjanak

bennünket Jézusnak a szavai, amelyeket ma mindenkihez intéz. Felhívás, hogy

megszabaduljunk önteltségünk kötelékeitől. A gőg ugyanis rabszolgává tesz, saját

magunk rabszolgájává, annyi bálvány, annyi minden rabszolgájává. Feltámadásunk itt

kezdődik: amikor elhatározzuk, hogy engedelmeskedünk Jézus e parancsának,

kijövünk a fényre, az életre; amikor arcunkról lehullanak az álarcok – olyan gyakran

elbújunk a bűn álarca mögé – az álarcoknak azonban le kell hullaniuk – és akkor újból

megtaláljuk a bátorságot eredeti, Isten képére és hasonlatosságára teremtett

arcunkhoz. Jézus gesztusa, amellyel feltámasztja Lázárt, megmutatja, milyen

távlatokig juthat el Isten kegyelmének ereje, vagyis mit eredményezhet megtérésünk,

változásunk.

Figyeljetek jól – tette hozzá Ferenc pápa: a mindenkinek felkínált isteni irgalmasság

határtalan! Jól véssétek emlékezetetekbe ezt a mondatot. Mondjuk el most együtt:

Nincs semmiféle korlátja a mindenkinek felkínált isteni irgalmasságnak. Az Úr mindig

készen áll arra, hogy felemelje bűneink sírkövét, amely elválaszt tőle, az élők

világosságától.

_______________________________________________________________________

Az a több ezer zarándok, aki részt tudott venni a vasárnapi Úrangyalán a Szent Péter

téren, kedves ajándékkal térhetett haza. Ferenc pápa elmondta: egy

„zsebevangéliumot” szeretne átnyújtani a téren jelen lévő híveknek – és általuk

jelképesen minden egyes embernek. Majd beszélt arról a hagyományról, hogy a

húsvétkor megkeresztelteknek Újszövetséget kell adni ajándékba – és hangsúlyozta:

az evangéliumok olvasása minden időben, minden keresztény számára ajánlott.

„Vegyetek belőle, vigyétek magatokkal, és olvassátok minden nap. Maga Jézus szól

hozzátok az evangéliumokban. Az evangélium Jézus szava.

A kis könyveket, amelyek a négy evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit

tartalmazzák, ingyen osztották szét a híveknek, de Ferenc pápa kért valamit értük

cserébe: mindenki ossza meg az evangélium üzenetét másokkal is.

„Talán van, aki el sem hiszi, hogy ezt ingyen kapja: Mennyibe kerül? Mennyit kell érte

fizetni, atyám?” – kérdezi. Rendben, legyen ez… Fizetségképp tegyetek valami jót,

tegyetek valamit szeretetből, viszonzás nélkül. Imádkozzatok valamelyik

ellenségetekért, béküljetek ki valakivel, tegyetek valamit. A Szentatya arra is

emlékeztette a híveket, hogy napjainkban – az okostelefonok és tabletek korában –

minden eddiginél egyszerűbb az evangéliumokat olvasni – és mindegyik eszközzel

szabad is, amennyiben nyitott szívvel olvassuk.

 

Forrás: Magyar Kurír

joomla template