Szent Lukács evangélista
( 12 értékelés )SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA - OKTÓBER 18.
Szent Lukácstól két terjedelmes szentírási könyv, egy Evangélium és az Apostolok
Cselekedetei birtokában vagyunk, ennek ellenére jóformán semmit nem tudunk
meg közvetlenül az íróról. Igazi evangélista, aki nem önmagáról, hanem a világ
Üdvözítőjéről akar beszélni, hogy minden istenszerető lélek megtudhassa,
mennyire igaz mindaz, amire az Egyház tanította.
A kolosszeieknek írt levél záradékából tudjuk Lukács eredeti foglalkozását, mert
Szent Pál ezt írja: ,,Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos'' (Kol 5,15).
Az Apostolok Cselekedeteiben olyan részletekkel találkozunk, amelyekből joggal
tételezzük fel, hogy Lukács Antiochiában nőtt fel és orvosként is ott működött.
Nagyon tájékozott ugyanis a városban és az antiochiai keresztények körében. Így
például a diákonusok kiválasztásánál felsorolja a hét nevet, és az utolsónál
hozzáteszi: ,,Miklós, az antiochiai prozelita.'' Ugyanígy, amikor az Úr Jézusról
szóló örömhír terjedését beszéli el, Antiochiánál hosszabban időzik.
Megemlíti, hogy Ciprusra és Föníciába is eljutott az Evangélium, de Antiochiáról tíz
versen át beszél:
"Először néhány ciprusi és firenzei férfi jött Antiochiába, de velük volt a
Szentlélek, és a magvetésük termékeny talajra hullott. Ekkor Jeruzsálemből
Barnabást küldték el, aki látván a nagy lehetőséget, elment és megkereste
Tarzuszban Pált. Ketten egy álló évig működtek Antiochiában. Először itt
nevezték a tanítványokat keresztényeknek!'' Majd próféták jöttek - az egyiket
Lukács név szerint is ismeri: Agabusz - és éhínségről jövendöltek, ami be is
következett (11,20-30).
A tizenharmadik fejezet elején ismét Antiochiáról beszél, ahol több próféta és
tanító is működött. A tanítók közül Barnabáson és Pálon kívül még hármat név
szerint is ismer: ,,a Nigernek nevezett Simon, a kirenei Lucius és Manaén, aki
Heródes tejtestvére volt''. Lukács tudja azt is, hogy Antiochiából indult a
pogányok misszionálása, mert itt történt, hogy a Szentlélek kiválasztotta
Barnabást és Sault, és azok elindultak a pogányok közé.
Szent Barnabás és Szent Pál apostolok
Minden jel arra mutat, hogy a pogány ifjú, Lukács, Barnabás és Pál tanítványaként
ismerkedett meg az evangéliummal, majd a foglalkozásából, orvos mivoltából
fakadó pontosság és hitelesség igényétől hajtva, a Szentlélektől vezérelve útra
kelt, hogy utánajárjon mindannak, amit Krisztusról hallott. Meg is tette, és
találkozhatott még a Szűzanyával, továbbá az egykori tanítványokkal, gyógyult
betegekkel, vakokkal - talán Lázárral is. A gyűjtött anyagból - valószínűleg már
Szent Pál mellett működve - összeállította az evangéliumot, amelyben van néhány
jellegzetesség a másik három evangéliummal szemben.
A pogány Lukácsra is (mint Mátéra) nagy hatással van az a felismerés, hogy a
próféták jövendölései szerint Sionból jön a törvény, és Jeruzsálemből sugárzik szét
az egész világra az üdvösség. Simeon hálaimájában felcsendül az egyetemesség
gondolata. Ezt az imát csak Lukács írta le az evangélisták közül:
"Ez a Gyermek világosság a pogányok megvilágosítására és dicsőség a te
népednek, Izraelnek!'' (2,32)
Rembrandt: Simeon éneke
Amikor az első missziós útról Pál és Barnabás visszatért Antiochiába, beszámolójuk
lényege annak elbeszélésében állt, hogy ,,Isten általuk a pogányok előtt is kitárta
a hit kapuját'' (ApCsel 14,27). Ebből a beszámolóból aztán nagy vita kerekedett,
mert a mózesi törvény mellett kardoskodók azt követelték, hogy a pogányokat
előbb tegyék zsidóvá a körülmetéléssel, s csak utána lehetnek keresztények, mert
nekik is végig kell járniuk az Ószövetség előkészítő iskoláját. A döntést e
kérdésben a Jeruzsálemi Zsinat hozta meg, felmentvén a pogányokat e
kötelezettség alól. A vita heve azonban Lukács leírásából ma is jól érezhető (15.
fejezet).
Külön Lukács mellett szóló jel, - ami egyrészt arról árulkodik, hogy ő a szerzője az
Apostolok Cselekedetei című könyvnek, másrészt, hogy Szent Pál munkatársa volt
- hogy egyszer csak ő, aki az evangéliumot végig szemlélőként, mindig harmadik
személyekről mondta el, és az Apostolok Cselekedetei első részében ugyanígy
beszélt, a tizenhatodik fejezetben váratlanul többes szám első személyben szólal
meg:
"Troászban tengerre szálltunk, és egyenesen Szamotrákiába tartottunk...'', és hét
verset mond el így, aztán mintha elszégyellné magát, gyorsan visszatér a
harmadik személyben történő elbeszélésre.
Azt már Szent Pál leveleiből tudjuk, hogy fogságában ott van az apostolfejedelem
mellett, közvetlenül a vértanúsága előtt is: "Démász elhagyott a világ kedvéért és
Tesszalonikába ment, Krescensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács
van velem'' - írja Szent Pál Timóteusnak (2Tim 4,11).
A hagyomány úgy tudja, hogy Szent Pál vértanúsága után Achájában,
Dél-Görögországban működött püspökként, majd valószínűleg Patara városában ő
is vértanú lett. Maradványait 357-ben vitték Konstantinápolyba.
A közvetetten birtokunkba került történeti adatokat a hagyomány és a legenda
körülvette a maga gyöngyeivel. Egyéb szentírási helyekkel is összefüggésbe hozták
Szent Lukácsot, így alakult ki az az elképzelés, hogy egyike volt a hetvenkét
tanítványnak - jóllehet biztos, hogy földi életében nem látta az Urat.
A másik elgondolás szerint egyike a két emmauszi tanítványnak, akik közül az
egyiket, Kleopást megnevezi evangéliumában, a másik nevéről hallgat, s ez lenne
ő maga.
Caravaggio: Emmauszi vacsora
Végül voltak olyanok is, akik azonosíthatónak vélték az Apostolok Cselekedetei
idézett helyén szereplő Kyrenei Luciusszal. De mindezek csak feltételezések,
amelyeket bizonyítani nem lehet.
Azt ellenben nem véletlenül mondja a hagyomány, hogy Lukács orvos létére festő
is volt. Neki tulajdonítják a római Santa Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-
képet. Sőt, azt mondják, hogy megfestette Jézus arcát is. Ezért a festők
védőszentjeként tisztelik. Ennek annyi az alapja, hogy a Szűzanyáról a legtöbbet
és a legszebben Lukács beszél, s így, ha nem is ecsettel, de képet rajzol róla.
Ünnepét az egész Egyház október 18-án üli. A római naptárban a 9. század óta
szerepel.
Szent Lukács különös részvéttel nézte a beteg embert, s mint evangélista
észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő ,,az Orvos'', aki a beteg
emberiségnek meghozta a gyógyulást a megváltás művének végrehajtásával. Úgy
mutatja be evangéliumában az Emberfiát, mint a betegek gyógyítóját, a bűnöket
megbocsátó Irgalmat, aki árasztja az emberek között Isten jótéteményeit és
hirdeti az irgalmasság evangéliumát.
A Legenda Aurea szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít, mégpedig
háromféleképpen: sebeket gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a
megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; végül megőriz az újabb
romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat.
A hagyomány szerint a Szűzanya sok dolgot megőrzött a szívében és
emlékezetében éppen azért, hogy később a szent evangélistáknak elmondhassa.
Lukács pedig felkereste őt, és mint az Újszövetség frigyszekrényének sok kérdést
tett fel az Üdvözítőről, s kérdéseire sorban választ kapott. Így írhatta meg az
evangélium elején olyan részletesen Jézus gyermekségtörténetét, benne Mária
imádságával, a Magnificattal és Zakariás himnuszával, a Benedictusszal.
A hagyomány által Szent Lukácsnak tulajdonított, ciprusfára festett ikon
A Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-képről, amelyet a hagyomány Szent
Lukács festményének tart, különös történetet mondanak el:
Nagy Szent Gergely idejében, a 6. század végén pestis pusztított Rómában. Mivel
a járvány nem akart szűnni, a pápa körmenetben hordozta körbe e képet a
csapással sújtott városban, és a vész elmúlt.
Márton pápa, aki vitában állt Róma városának polgári vezetőivel, egy alkalommal a
kép előtt misézett és áldoztatott. Nem sejthette, hogy az áldozók között van
valaki, aki a ruhája alatt tőrt szorongat, azzal a szándékkal, hogy amikor hozzá lép
a pápa, megöli. Abban a pillanatban azonban, amikor a pápa nyújtotta neki az Úr
Testét, hirtelen megelevenedett a Mária-kép, ránézett a merénylőre, aki ettől a
pillantástól megvakult, és a pápa megmenekült.
Forrás: A szentek élete