NyomtatásE-mail

Szent Lukács evangélista

( 12 értékelés )

SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA - OKTÓBER 18.

Szent Lukácstól két terjedelmes szentírási könyv, egy Evangélium és az Apostolok

Cselekedetei birtokában vagyunk, ennek ellenére jóformán semmit nem tudunk

meg közvetlenül az íróról. Igazi evangélista, aki nem önmagáról, hanem a világ

Üdvözítőjéről akar beszélni, hogy minden istenszerető lélek megtudhassa,

mennyire igaz mindaz, amire az Egyház tanította.

A kolosszeieknek írt levél záradékából tudjuk Lukács eredeti foglalkozását, mert

Szent Pál ezt írja: ,,Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos'' (Kol 5,15).

Az Apostolok Cselekedeteiben olyan részletekkel találkozunk, amelyekből joggal

tételezzük fel, hogy Lukács Antiochiában nőtt fel és orvosként is ott működött.

Nagyon tájékozott ugyanis a városban és az antiochiai keresztények körében. Így

például a diákonusok kiválasztásánál felsorolja a hét nevet, és az utolsónál

hozzáteszi: ,,Miklós, az antiochiai prozelita.'' Ugyanígy, amikor az Úr Jézusról

szóló örömhír terjedését beszéli el, Antiochiánál hosszabban időzik.

Megemlíti, hogy Ciprusra és Föníciába is eljutott az Evangélium, de Antiochiáról tíz

versen át beszél:

"Először néhány ciprusi és firenzei férfi jött Antiochiába, de velük volt a

Szentlélek, és a magvetésük termékeny talajra hullott. Ekkor Jeruzsálemből

Barnabást küldték el, aki látván a nagy lehetőséget, elment és megkereste

Tarzuszban Pált. Ketten egy álló évig működtek Antiochiában. Először itt

nevezték a tanítványokat keresztényeknek!'' Majd próféták jöttek - az egyiket

Lukács név szerint is ismeri: Agabusz - és éhínségről jövendöltek, ami be is

következett (11,20-30).

A tizenharmadik fejezet elején ismét Antiochiáról beszél, ahol több próféta és

tanító is működött. A tanítók közül Barnabáson és Pálon kívül még hármat név

szerint is ismer: ,,a Nigernek nevezett Simon, a kirenei Lucius és Manaén, aki

Heródes tejtestvére volt''. Lukács tudja azt is, hogy Antiochiából indult a

pogányok misszionálása, mert itt történt, hogy a Szentlélek kiválasztotta

Barnabást és Sault, és azok elindultak a pogányok közé.

Szent Barnabás és Szent Pál apostolok

Minden jel arra mutat, hogy a pogány ifjú, Lukács, Barnabás és Pál tanítványaként

ismerkedett meg az evangéliummal, majd a foglalkozásából, orvos mivoltából

fakadó pontosság és hitelesség igényétől hajtva, a Szentlélektől vezérelve útra

kelt, hogy utánajárjon mindannak, amit Krisztusról hallott. Meg is tette, és

találkozhatott még a Szűzanyával, továbbá az egykori tanítványokkal, gyógyult

betegekkel, vakokkal - talán Lázárral is. A gyűjtött anyagból - valószínűleg már

Szent Pál mellett működve - összeállította az evangéliumot, amelyben van néhány

jellegzetesség a másik három evangéliummal szemben.

A pogány Lukácsra is (mint Mátéra) nagy hatással van az a felismerés, hogy a

próféták jövendölései szerint Sionból jön a törvény, és Jeruzsálemből sugárzik szét

az egész világra az üdvösség. Simeon hálaimájában felcsendül az egyetemesség

gondolata. Ezt az imát csak Lukács írta le az evangélisták közül:

"Ez a Gyermek világosság a pogányok megvilágosítására és dicsőség a te

népednek, Izraelnek!'' (2,32)

Rembrandt: Simeon éneke

Amikor az első missziós útról Pál és Barnabás visszatért Antiochiába, beszámolójuk

lényege annak elbeszélésében állt, hogy ,,Isten általuk a pogányok előtt is kitárta

a hit kapuját'' (ApCsel 14,27). Ebből a beszámolóból aztán nagy vita kerekedett,

mert a mózesi törvény mellett kardoskodók azt követelték, hogy a pogányokat

előbb tegyék zsidóvá a körülmetéléssel, s csak utána lehetnek keresztények, mert

nekik is végig kell járniuk az Ószövetség előkészítő iskoláját. A döntést e

kérdésben a Jeruzsálemi Zsinat hozta meg, felmentvén a pogányokat e

kötelezettség alól. A vita heve azonban Lukács leírásából ma is jól érezhető (15.

fejezet).

Külön Lukács mellett szóló jel, - ami egyrészt arról árulkodik, hogy ő a szerzője az

Apostolok Cselekedetei című könyvnek, másrészt, hogy Szent Pál munkatársa volt

- hogy egyszer csak ő, aki az evangéliumot végig szemlélőként, mindig harmadik

személyekről mondta el, és az Apostolok Cselekedetei első részében ugyanígy

beszélt, a tizenhatodik fejezetben váratlanul többes szám első személyben szólal

meg:

"Troászban tengerre szálltunk, és egyenesen Szamotrákiába tartottunk...'', és hét

verset mond el így, aztán mintha elszégyellné magát, gyorsan visszatér a

harmadik személyben történő elbeszélésre.

Azt már Szent Pál leveleiből tudjuk, hogy fogságában ott van az apostolfejedelem 

mellett, közvetlenül a vértanúsága előtt is: "Démász elhagyott a világ kedvéért és

Tesszalonikába ment, Krescensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács

van velem'' - írja Szent Pál Timóteusnak (2Tim 4,11).

A hagyomány úgy tudja, hogy Szent Pál vértanúsága után Achájában,

Dél-Görögországban működött püspökként, majd valószínűleg Patara városában ő

is vértanú lett. Maradványait 357-ben vitték Konstantinápolyba.

A közvetetten birtokunkba került történeti adatokat a hagyomány és a legenda

körülvette a maga gyöngyeivel. Egyéb szentírási helyekkel is összefüggésbe hozták

Szent Lukácsot, így alakult ki az az elképzelés, hogy egyike volt a hetvenkét

tanítványnak - jóllehet biztos, hogy földi életében nem látta az Urat.

A másik elgondolás szerint egyike a két emmauszi tanítványnak, akik közül az

egyiket, Kleopást megnevezi evangéliumában, a másik nevéről hallgat, s ez lenne

ő maga.

Caravaggio: Emmauszi vacsora

Végül voltak olyanok is, akik azonosíthatónak vélték az Apostolok Cselekedetei

idézett helyén szereplő Kyrenei Luciusszal. De mindezek csak feltételezések,

amelyeket bizonyítani nem lehet.

Azt ellenben nem véletlenül mondja a hagyomány, hogy Lukács orvos létére festő

is volt. Neki tulajdonítják a római Santa Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-

képet. Sőt, azt mondják, hogy megfestette Jézus arcát is. Ezért a festők

védőszentjeként tisztelik. Ennek annyi az alapja, hogy a Szűzanyáról a legtöbbet

és a legszebben Lukács beszél, s így, ha nem is ecsettel, de képet rajzol róla.

Ünnepét az egész Egyház október 18-án üli. A római naptárban a 9. század óta

szerepel.

Szent Lukács különös részvéttel nézte a beteg embert, s mint evangélista

észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő ,,az Orvos'', aki a beteg

emberiségnek meghozta a gyógyulást a megváltás művének végrehajtásával. Úgy

mutatja be evangéliumában az Emberfiát, mint a betegek gyógyítóját, a bűnöket

megbocsátó Irgalmat, aki árasztja az emberek között Isten jótéteményeit és

hirdeti az irgalmasság evangéliumát.

A Legenda Aurea szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít, mégpedig

háromféleképpen: sebeket gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a

megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; végül megőriz az újabb

romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat.

A hagyomány szerint a Szűzanya sok dolgot megőrzött a szívében és

emlékezetében éppen azért, hogy később a szent evangélistáknak elmondhassa.

Lukács pedig felkereste őt, és mint az Újszövetség frigyszekrényének sok kérdést

tett fel az Üdvözítőről, s kérdéseire sorban választ kapott. Így írhatta meg az

evangélium elején olyan részletesen Jézus gyermekségtörténetét, benne Mária

imádságával, a Magnificattal és Zakariás himnuszával, a Benedictusszal.

A hagyomány által Szent Lukácsnak tulajdonított, ciprusfára festett ikon

A Maria Maggiore-bazilikában őrzött Mária-képről, amelyet a hagyomány Szent

Lukács festményének tart, különös történetet mondanak el:

Nagy Szent Gergely idejében, a 6. század végén pestis pusztított Rómában. Mivel

a járvány nem akart szűnni, a pápa körmenetben hordozta körbe e képet a

csapással sújtott városban, és a vész elmúlt.

Márton pápa, aki vitában állt Róma városának polgári vezetőivel, egy alkalommal a

kép előtt misézett és áldoztatott. Nem sejthette, hogy az áldozók között van

valaki, aki a ruhája alatt tőrt szorongat, azzal a szándékkal, hogy amikor hozzá lép

a pápa, megöli. Abban a pillanatban azonban, amikor a pápa nyújtotta neki az Úr

Testét, hirtelen megelevenedett a Mária-kép, ránézett a merénylőre, aki ettől a

pillantástól megvakult, és a pápa megmenekült.

 

Forrás: A szentek élete

joomla template