Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe
( 14 értékelés )ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET - NOVEMBER 19.
A ciszterci szerzetes, Heisterbachi Caesarius így kezdi Szent Erzsébet életrajzát:
,,A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő nemzetségből
származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.'' Erzsébet
azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden
kor minden emberének világít.
A világegyházban november 17-én ünneplik. 1207-ben, Sárospatakon született,
abban az országban, amelyben a független állami lét és a kereszténység alapjait
Szent István király rakta le. Atyja II. András magyar király, anyja a merániai Gertrúd
volt. Erzsébetet már négy éves korában eljegyezték Türingia leendő grófjával,
Lajossal. Lajos szülei, Hermann gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat vártak, és
reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és
kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták
nevelni, hogy jól elsajátíthassa új hazájának minden szokását.
A kis Erzsébet jósága és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét
évvel idősebb Lajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia
asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte a gyermek fejlődését, mert
szokásaival nem tudott egyetérteni. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási
gyakorlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy,
mint mondta, ,,Istent szeresse''), hanem az is, hogy teljes természetességgel
magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Ezt még mind
elnézte volna, mint gyermekes jámborságot, azt azonban már nem tudta
megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt
hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, s ráadásul minden
körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Ezzel egyébként az egész udvar
megütközését is kiváltotta, s ha Lajos védelmébe nem veszi az áskálódásokkal
szemben, és aránylag korai házassággal meg nem szilárdítja helyzetét a várban,
Erzsébetet valószínűleg hamarosan hazaküldték volna Wartburgból Magyarországra.
A házasságkötés azonban megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet
teljes szívével átadta magát férjének, akihez a szeretet sokkal erősebb kötelékei
fűzték, mint a szülők akarata, vagy az együtt töltött gyermekkor. Most már
nyugodtan függetleníthette magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, messzire
elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos pedig az udvari emberek
megrökönyödésére egy asztalnál étkezett vele. Lajosnak tapasztalnia kellett, hogy
felesége szívét, jóllehet nagyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten volt az, aki
Erzsébetet egészen lefoglalta magának. És Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy
felesége néha éjszaka fölkel mellőle, és a hideg padlóra fekszik, hogy Isten
szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét.
Azon sem ütközött meg, ha Erzsébet az asztalnál egy falatot sem evett, mert éppen
böjtölt. Az 1225-ben kitört éhínség idején teljes tekintélyével mögötte állt, amikor
Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és hombárokat, és ,,kifosztva'' a várat, segített az
éhezőkön.
A marburgi Szent Erzsébet-székesegyház
Erzsébet legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes
összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Vannak, akik
úgy magyarázzák, hogy a szerelme egyre inkább lelkivé vált. Ám ezt cáfolja az a
tény, hogy milyen kimondhatatlan fájdalmat érzett akkor, amikor Lajos 1227-ben
keresztes hadjáratra indult. Mintha sejtette volna a jövőt, Lajos ugyanis még
útközben megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor
megtudta, ezzel a kiáltással rohant végig a vár termein: ,,Jaj, Uram Istenem, most
az egész világ meghalt számomra!''
Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan
pillanatban, gyermekeivel együtt elhagyta a várat. A későbbi korokban, amikor már
nem értették a szegénység utáni vágyat, amely Erzsébet szívében állandóan égett,
menekülését úgy magyarázták, hogy ,,elűzték a várból''. Érdemes fölfigyelnünk arra,
hogy ez a későbbi értékelés mennyire megváltoztatta Erzsébet alakját: egy
kitaszított, szegénységbe jutott grófnő, aki csodákat művel, hogy legyőzze
környezete gonoszságait, jótettet jótettre halmoz, és fiatalon elég a szeretetben.
Ez az Erzsébet-kép közelebb állt a hívők lelkéhez, mert érthetőbb volt, mint azé az
asszonyé, aki mindezt szabad megfontolással, önként tette, és akinek férje halála
adta az alkalmat arra, hogy az evangéliumot minden fenntartás nélkül kövesse.
Marburgi Konrád feladja Erzsébetre a ferences harmadrend ruháját
(a marburgi Szent Erzsébet templom)
Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki
Erzsébet lelkiatyjául. Lajos még életben volt, amikor Erzsébet már arra a Konrádra
bízta lelke vezetését, akinek 1226-ban engedelmességi fogadalmat is tett. 1228-
ban követte őt Marburgba. Konrád ferences komoly, szent buzgósággal teli pap volt,
aszkézisben és szegénységben élt. Nagy feladatának tekintette Erzsébet
tökéletességének kibontakoztatását. Szigorú lelkivezető volt: kis hibákért is
megostorozta Erzsébetet. Ha észrevette ragaszkodását a világ dolgaihoz, azonnal
kegyetlenül megvont tőle mindent. Így tiltotta el tőle utolsó társaságát, két kedves
szolgálóját is. Erzsébet pedig nem tiltakozott és nem keresett kibúvókat, hanem
Krisztus iránti szerelme jeleként tökéletesen engedelmeskedett. Oly hűséggel és
hajlékonysággal simult Isten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki.
De amíg egyik oldalon engedelmességével megkönnyítette lelkivezetőjének dolgát,
a másik oldalon szinte lehetetlen feladat elé állította: Konrádnak kellett irányítania
Erzsébet mindent felülmúló szeretetének tetteit.
Damkó József: Árpád-házi Szent Erzsébet, Budapest - Rózsák tere
Konrád egészségéről is néha maga Erzsébet gondoskodott, mert a betegápolásból
sem akarta kivonni magát. A lelkivezető és rábízottja közti harc egyik mozzanata
tűnik föl abban a levélben, amelyet Konrád Erzsébet halála után IX. Gergely
pápának írt: "Könnyek között kérte tőlem, engedjem meg, hogy házról házra járva
koldulhasson. Amikor ezt megtagadtam tőle, azt válaszolta: "Akkor olyat teszek,
amit nem tilthat meg nekem!"
És nagypénteken (1228-ban), amikor az oltárok minden ékességüktől meg voltak
fosztva, a minoriták kápolnájának oltárára tette kezét, és lemondott a saját
akaratáról és a világ minden pompájáról. Amikor mindenről le akart mondani, amije
csak van, elhúztam az oltártól...''
Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be Marburgban. Attól a bizonyos
nagypéntektől fogva ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában - mint
betegápoló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra
megfelelő nevelést biztosítani. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy a
szívét most már osztatlanul Istennek akarta adni. Legkisebb lányát, Gertrúdot
boldogként tiszteljük.
1231 novemberében Erzsébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta
be. Elajándékozta a még meglévő holmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket.
16-án éjfél körül halt meg. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után,
1235-ben szentté avatták.
Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re, a temetése
napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára.
Forrás: A szentek élete
Sok érdekességet találnak Szent Erzsébettel kapcsolatban a következő linkeken:
http://www.katolikus.hu/szentek/1119.html
http://www.szenterzsebet.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=2&Itemid=14