NyomtatásE-mail

Ádvent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka

( 11 értékelés )

MEGKEZDŐDÖTT AZ ÁDVENTI IDŐSZAK

Az Ádvent (az Úr eljövetele) Szent András ünnepe körül kezdődik. Négy ádventi vasárnap

van karácsonyig. A katolikus templomokban ebben az időszakban nem díszítik virággal az

oltárt, az orgona csak az ének kíséretére szorítkozik, a miséző pap viola miseruhát

használ, de a harmadik vasárnap lehetséges a rózsaszín. Az Ádvent eredete a IV.századig

nyúlik vissza.

Régi szokás templomainkban, hogy az ádventi hétköznapokon hajnali, ún. roráte misét

végeznek.

Az ádventben a keresztény ember készül karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére, de

egyben Krisztus világvégi eljövetelére is. A népi jámborság megnyilvánulásai az ádventi

koszorú mellett a karácsony előtti betlehemezés, és a keresztény család közös Szent

Család-járása. Amíg a betlehemezés karácsony eseményeit mondja el, addig a Szent

Család-járás inkább a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban.

Ebben az időben sokszor felhangzik a csodálatos gregorián himnusz: Rorate, coeli

desuper, et nubes pluant justum – Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák

az igazat.

Mit is jelent az "Ádvent" szó?

Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. Ádvent az Úr

kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.

Mikor tartjuk az Ádventet?

Ádvent - egyben az egyházi év - a Szent András ünnepéhez (nov. 30.) legközelebb eső

vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik. Négy hétből áll, a negyedik többnyire

csonka. A liturgikus szín: viola (kivéve Ádvent III. vasárnapján, amikor szabad rózsaszínt

használni). December 17-től már a közvetlen karácsonyi előkészület jeles napjait tartjuk.

Milyen Úrjövetről emlékezünk meg Ádventben?

1. Történelmi Úrjövet. Az Ószövetség várakozása Krisztus első (alázatos) eljövetelére "az

idők teljességében".

2. Kegyelmi Úrjövet. A hívő lélek várakozása Krisztus folytonos (lelki) eljövetelére a

Karácsonyban.

3. Eszkatologikus Úrjövet. Az Egyház virrasztó várakozása Krisztus második (diadalmas)

eljövetelére az Utolsó Napon.

Kik az Ádvent lelki mesterei?

1. Izaiás próféta, a vágyakozás tanítója: "Harmatozzatok, egek, onnan felülről!"

(Iz 45,8)

2. Keresztelő Szent János, a felkészülés tanítója: "Készítsétek az Úr útját!" (Mt 3,3)

3. Szűz Mária, az önátadó, alázatos várakozás tanítója: "Legyen nekem a te igéd

szerint!" (Lk 1,38)

Mi jellemzi az ádventi lelkületet?

1. Saját gyengeségünk, megváltásra való rászorultságunk tudata, mert "Isten a

kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak megkegyelmez" (Jak 4,6).

2. Bűnös múltunk elutasítása, állandó fohászkodás Isten irgalmáért: "Mutasd meg

nekünk, Urunk, irgalmasságodat!" (Zsolt 84,8).

3. Figyelmes, éber várakozás, reménykedő virrasztás: "Virrasszatok, mert amely órában

nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!" (Mk 13,35).

Melyek az Ádvent sajátos gyakorlatai?

1. Csönd, elmélkedés, imádság.

Foglalkozzunk többet Isten dolgaival, ismerjük meg jobban azt, akit várunk. Legyünk

többet csöndben, magunkban. Kerüljük most a hangos helyeket, izgalmakat,

szórakozásokat. Járjunk Mária lelki iskolájába: figyeljük őt, imádkozzunk hozzá, vegyünk

részt a Roráte (ádventi hajnali) miséken.

2. Készülés Karácsonyra.

Készüljünk elő családunk karácsonyi liturgiájára. Ajándékainkat a helyes lelkület és

szeretet készítse elő és hitelesítse: gondos, személynek szóló kiválasztás, és nem üzleti

szellem.

3. Bűnbánat.

A közelgő Karácsony várakozásában szorgosan, mégis vidáman tisztítsuk meg lelkünket

minden szennytől.

Melyek az Ádvent szimbólumai?

1. A viola szín: az összeszedettség, szent fegyelem és bűnbánat színe.

2. Az oltár díszítetlen, az orgona legfeljebb az éneket kíséri: ezek a visszafogottság, a

várakozó komolyság jelei.

3. Nem liturgikus jelkép - s nem is kerülhet a liturgia megszentelt formái elé -, de

segítheti elmélyülésünket az újabb korban divatba jött ádventi koszorú. Mintegy élő

naptár mutatja a családnak, a templomi közösségnek a Karácsony közeledését.

Az adventi naptár kitalálója

Adventi naptárt már hetekkel karácsony előtt mindenfelé vásárolhatunk. A préselt

ajtócskák mögött kis csokoládé-meglepetések várnak a kíváncsi "édesszájúakra". Más

adventi naptárak fából készült kis dobozokból állnak, vagy hosszú ajándékcsomagokból.

De mindig 24 ajtócska, 24 zacskó vagy csomagocska van a naptárban, hogy december

minden napjára jusson egy ajándék szentestéig.

Ezt a szép szokást egy édesanya találta ki. Rosszul esett neki, hogy kisfia minden este

azzal a kérdéssel nyaggatta: "Hányat kell még aludnunk, hogy megjöjjön a Jézuska?" Egy

nap fogott egy kartont, huszonnégy mezőre osztotta, mindegyikre rátűzött egy bonbont.

Kisfia mindennap lecsippenthetett egyet. A kisfiúból idővel felnőtt lett.

Eszébe jutott egyszer az édesanyja naptára. Úgy gondolta, hogy más gyerekeknek is

örömet szerezhetne vele, és ezért elhatározta, hogy adventi naptárakat készít és árusít.

Nagy sikere lett. Nemsokára gyárak sora foglalkozott adventi naptárak készítésével.

Gerhard Lang, az adventi naptárak atyja 1974-ben hunyt el Münchenben, igen idős

korában.

Advent növényei

Sok családban már advent első vasárnapján megkezdődik a karácsonyi készülődés, hiszen

karácsonyig alig néhány hét van hátra. Ünnepi hangulatot teremthetünk, ha adventi

koszorúval díszítjük a lakást.

Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. A gyertyák egyben

a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:

- Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit);

- zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény);

- Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat

az emberek szívéhez (szeretet);

- Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya).

J.H.Wichern

Az adventi koszorú története nem olyan régi, mint gondolnánk. Az ötlet egy XIX.

századi, Johann Heinrich Wichern nevezetű német protestáns lelkésztől származik, aki

úgy próbálta karácsonyig múlatni az időt, hogy minden egyes istentiszteleten újabb és

újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba, karácsonyig összesen huszonnégyet. A szokás

hamar elterjedt, de a gyertyák száma mára négyre redukálódott.

 

Forrás: gondola.hu

joomla template