Nyomtatás

Bérmálás 2002

( 10 értékelés )

Laczhegyiné Zsuzsa

"Bérmálás 2002" című cikke

Velünk az Úr! 2002. májusi szám


Harangzúgás, orgonaszó, virágillat, izgatott várakozás, kis mozgolódás, hogy

mindenki jól lásson mindent. A megilletődött, komoly bérmálkozók, a könnyes

szemű szülők és a nem kevésbé meghatódott bérmaszülők. Gondolom, sokan a

maguk ünnepére gondoltak, amikor ők vonultak be ünneplő ruhában a templomba,

hogy a Szentlélek megerősítse hitüket, óvón kísérje életüket.

Itt most az agárdi templomban 32 fiatal foglalt helyet, hogy a hitben erősítést

kapjon. Nézve őket most, 2002-ben, és hálát adva gondolatban a szülőknek, akik

fontosnak tartották gyermekeiket ide elvezetni. Hálás szívvel nézem a gyerekeket,

akik itt vannak és várják a Szentlélek kegyelmét, annyi kísértés között, hiszen

nekik komolyan kellett készülniük, tanulniuk. Gondolom, szívesebben mentek volna

másfelé, szórakozást, sportolást, pihenést keresve. De ők harmincketten, itt

vannak.

Köszönet és hála József atyának, a minden egyes alkalomért, mikor tanította,

felkészítette őket. Nemcsak a ma ünneplő gyermekekért, hanem azokért is, akik az

alatt az idő alatt kaptak szerető oktatást, felkészítést, mióta ő itt van közöttünk.

Nézve a szertartást, a kulcsok bizalommal való átadását a bérmáló Kertész Péter

főesperes atyának, mindig meghatódom. Gyermekkoromban egyszer azt kérdeztem

ilyenkor a mellettem álló felnőttől: "De visszaveszi, ugye?" Itt és most hála,

amiért "visszavette", kérve a Szentlélek hatalmát, segítségét, hogy vigyázzon még

ezekre a kulcsokra, hogy ezt a szent pillanatot még sokszor átélhessük.


Gyöngyvirág

Szelíd fehérség

Rejtező szépség,

Csönd és szerénység

Benned virít.


Örökös hűség,

Tűrő szelídség,

Angyalok húzzák

Harangjaid.


Bongnak a Mennyben,

Hallgatják itt lenn,

Kiknek szívében

Béke lakik.


Szűzanya szíve -

Szeretet éke,

Május oltárán

Illatozik.

/A....a/