Ezzel a drámai jellel kezdődik Krisztus szenvedése. Fájdalmas folyamat, amelyet ő
teljes szabadsággal választ (vö. Jn 10, 17-18). Ezzel az árulással kezdődik Jézus
megalázása, áruvá alacsonyítása: harminc ezüstpénzért… És Jézus végigjárja a
megalázásnak, kifosztásnak ezt az útját – fogalmazott a pápa.
A Szentatya így folytatta katekézisét: a keresztre feszítés a teljes megalázás volt; a
rabszolgákat és a bűnözőket büntették kereszthalállal. Jézust prófétának tartották, és
mint bűnöző halt meg. Jézus a szenvedésben az egész emberiség szenvedését tükrözi:
ez az isteni válasz a rossz, a fájdalom és a halál misztériumára.
Milyen sokszor elborzadunk a minket körülvevő rossz és szenvedés láttán, és ezt
kérdezzük: „Isten miért engedi meg ezt?” Mély sebet ejt rajtunk a szenvedés és a halál
tapasztalata, különösen az ártatlanoké. Amikor gyermeket látunk szenvedni, a látvány
szívünkbe hasít.
Jézus magára veszi ezt a rosszat, minden szenvedést. Ezen a héten jót tesz, ha
szemléljük a Keresztrefeszítettet, megcsókoljuk sebeit, csókoljuk a feszületet. Ő
magára vette az egész emberi szenvedést.
Mi azt várjuk, hogy Isten mindenhatóságában legyőzi az igazságtalanságot, a rosszat,
bűnt és a szenvedést, azonban Isten csődjének lehetünk tanúi. Ezt mondhatjuk: Isten
éppen a csődben diadalmaskodik. Isten Fia ugyanis a kereszten bukott emberként
jelenik meg: elárult, szenvedő, megcsúfolt, és végül meghal. Jézus magára veszi a
rosszat, hogy legyőzze azt. Szenvedése nem véletlen, halála „meg volt írva”. Igazában
nem tudjuk megmagyarázni Isten nagy alázatának misztériumát: „Isten úgy szerette a
világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.”(Jn 3, 16)
Ezen a héten Jézus fájdalmára gondolva, ezt mondjuk magunknak: „Ezt értem tette!
Még ha egyetlen lennék is a világon, ezt tette volna értem. Ezt értem tette.
Megcsókoljuk a feszületet, és ezt mondjuk: Értem tetted. Köszönöm, Jézus. ”
Amikor minden elveszni látszik, amikor „megverik a pásztort, és szétszélednek a
juhok” (Mt 26, 31), akkor lép közbe Isten a feltámadás hatalmával. Jézus feltámadása
nem egy szép mese vidám vége, nem egy film happy endje, hanem az Atyaisten
közbelépése. Amikor minden veszni látszott, a fájdalom pillanatában, amikor oly sokan
le akarnak szállni a keresztről, ez a pillanat a legközelebb van a feltámadáshoz. Az
éjszaka akkor lesz a legsötétebb, amikor már közeleg a hajnal, a fény közeledtével. A
legsötétebb pillanatban közbelép Isten: feltámaszt.
Jézus, aki átment ezen az életen, arra hív, hogy kövessük őt a megaláztatás útján.
Amikor életünk során nem találunk kiutat nehézségeinkből, amikor a legsűrűbb sötétség
szakad ránk; teljes megaláztatásunkban, amikor törékenyeknek és bűnösöknek érezzük
magunkat – ebben a pillanatban kell megnyílnunk az Istenbe vetett reménység felé,
amint Jézus tette.
„Kedves testvéreim! E délelőttön vegyük kezünkbe a feszületet, és csókoljuk meg:
'Köszönet, Jézusom, köszönet, Uram!' Úgy legyen” – e szavakkal zárta a nagyszerdán
tartott katekézisét Ferenc pápa.
Forrás: magyarkurir.hu