Nyomtatás

( 21 értékelés )

A Lévi nemzetségéből, Betlehemből származó Mátyás nagy tudós volt. Az áruló

Júdás helyébe választották sorshúzás és isteni jeladás után. Apostollá választása

utáni életéről eltérőek a legendák. Némely írások szerint Macedóniába ment

prédikálni, és itt az ördög vakító mérget itatott vele, de ez nem ártott neki. Miután

még másokat is meggyógyított, az ördög javaslatára – aki csecsemő képében jelent

meg a népnek – tömlöcbe vetették és megkínozták. A börtönből Jézus szabadította

ki, hogy tovább hirdesse az Igét. Mikor az emberek nem hittek neki, megmondta,

hogy a pokolra fognak szállni, ami rögtön meg is történt. Ezt látva a többiek mind

megtértek, és ettől kezdve mindenki hitt Mátyásnak. Ezeken a részleteken kívül az

apostol életéről és működéséről nem sokat lehet tudni, csak más apostolok

legendáiból ruháztak rá bizonyos történeteket. Halálának módjáról is eltérő

variációkat lehet olvasni: egyes változatokban karddal vagy bárddal lefejezték,

mások szerint megfeszítették.

Ereklyéit Ilona császárné a 4. században Trierbe vitette. Még ma is tiszteletben

részesítik ott a Szent Mátyás apátság bazilikájában. A tizenkettedik apostol,

Mátyás sírja őrzésének dicsőségét azonban magának igényli a római Santa Maria

Maggiore-bazilika és a padovai Santa Giustina is. Rómában a 11. századtól február

24-én ünnepelték Mátyást, mert a Jeromos-féle martirológium ezen a napon

emlékezik meg róla. Mivel ez a böjti időbe esik, 1969-ben áttették május 14-re.

Így a világegyházban május 14. Szent Mátyás ünnepe, a magyar naptárban

azonban meghagyták a február 24-i dátumot.

A Trierben található Szent Mátyás apátság bazilikája

Mátyás apostol önálló középkori ábrázolását nem ismerjük, de az apostolok oltárán

szerepel. Ikonográfiai jelvénye leggyakrabban a bárd, a szekerce.

A szent magyarországi kultuszának az Árpád-korban még nincs nyoma, okleveleken

a 14. században kezd keltezésként szerepelni. Hazai tiszteletének kialakulása a

középkori aacheni magyar zarándoklatokkal függ össze. A magyar zarándokok

mindig útba ejtették Trier városát, hogy megtekintsék a szent relikviáit, és

hazatérve terjesztették Szent Mátyás tiszteletét.

A szent és a név magyarországi népszerűségét Mátyás király is nagyban növelte. A

szentek nevei mindig is kedveltek voltak, hiszen a kisgyermekek nem kaphattak

pogány nevet. Ha mégis azt adtak nekik, akkor azt a keresztény nevet kapták,

amelyiknek születésük napján épp az ünnepe volt. Így ez lett a gyermek

védőszentje.

Szent Mátyás szarkofágja a trieri bazilikában

Mátyás napja az 1493-as esztergomi zsinat óta parancsolt ünnep. Bár az idők során

ezen ünnepek közül sokat eltöröltek, a napokhoz kötődő hiedelmek és

hagyományok a nép körében tovább éltek.

Az emberek képzelete Mátyás apostol ünnepe és a közeledő tavasz között

kapcsolatot teremtett, így lett a szent Jégtörő Mátyás, mert az ő szekercéje töri

meg a jeget, a tél hatalmát. Sok népi hiedelem és szokás ezzel kapcsolatos.

Szokás mondani, hogy "Mátyás feltöri a jeget; ha nem talál, akkó csinál; ha meg

talál, akkó ront".  Ha Mátyáskor még fagy, akkor a jégtörő éleztetni adta a

csákányát. Az apostol ezen a napon osztja ki a sípokat a madaraknak, hogy újra

énekeljenek. A Mátyás-napi időjárásból lehet jósolni az éves termésre,  

tojásszaporulatra. A hideg idő jó termést jelent, a szeles pedig kevés tojást. Egyes

vidékeken a Mátyás-napi libatojást megjelölték, vagy nem is költették ki, mert úgy

tartották, hogy az e tojásból kikelt liba szerencsétlenséget hoz, de lehet, hogy

hibás, vagy nyomorék lesz. Ha Mátyáskor esik, akkor a jég elveri majd a termést, a

szőlő savanyú lesz. Mátyás apostol az ácsok, a mészárosok és a halászok

védőszentje. A halászok, ha ezen a napon bárminemű halat fogtak, azt Mátyás

csukájának nevezték, és ez egész évre szerencsét jelentett, bő zsákmányban

reménykedhettek.

Az időjárási regulákon kívül Szent Mátyás néhány kalendáriumhoz kötött

történetnek is hőse. "Mátyás, Gergely két rossz ember". A hagyomány szerint az Úr

Mohácsra küldte Mátyást jeget törni, a szekcseiek azonban megállították, és

pálinkával leitatták. Ezután a szent visszafordult, és elmaradt a jégtörés. Aztán

Isten Gergelyt küldte el, akit viszont a báriak borral itattak meg. Végül Józsefet

küldte el az Úr, és ő baltájával meg is törte a Duna jegét.

 

Forrás: codteainfo.hu