Nyomtatás

( 31 értékelés )

Szent József Dávid házából származott. Mivel a "vezéri pálca" már elvétetett Juda  

törzsétől és Dávid házától, Szent József a szegény kézműves emberek közé

tartozott: ács volt.

Izraelben Dávid király óta mindig az ő családjából származó utód lett a király. Az

evangéliumok családfái (Mt 1,1-18; Lk 3,25-38) Jézus Dávid-fiúságát akarják igazolni

(2Sám 7,12-16). Jézus a kor társadalmi rendjének megfelelően József fiának

számított. Mária mást nem tudott megnevezni apának, mint Józsefet. Jézus és József

kapcsolatára nem volt megfelelő kifejezés. Mária Jézusnak az édesanyja. József, mivel

nem természetes apa, tisztázni kellett a helyzetét. A családfákból értesülünk arról,

hogy a dávidi családban nemcsak törvényes gyerekeket, hanem az örökbefogadottakat

is ugyanazok a jogok illették meg a királyság öröklésében. Isteni ígéreten nyugszik

ennek a családnak a trónra való jogosultsága. Az Ábrahámnak tett ígéret örökségnek

is tekinthető és a dávidi örökség hordozója lesz a Megváltó, Jézus Krisztus. József volt

az, akinek ez a szent örökség jutott, pedig családja körében megvetett volt

szegénysége miatt.

Isten kiválasztotta őt, hogy Jézusnak az ő fiának apja legyen. József tehát nem is

örökbe fogadta Jézust, hanem Isten tette meg fiává. József félt Máriát magához venni.

Az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, hogy eloszlassa félelmeit. József 

álmában tudja meg, hogy Jézus apja lesz. Igaz embernek nevezi őt Máté evangéliuma,

mert elfogadta az Isten akaratát, és aszerint is cselekedett. Jézus és József

kapcsolatát az Atya határozta meg, egyedül Tőle származott. József Dávid utóda volt

és Jézus szintén a Dávidi családból származó Mária fia. Máriától Jézus a vér szerinti

dávidi örökséget kapta, a szent örökséget Józseftől kellett kapnia. József halálával

Jézusra szállt át az ábrahámi és dávidi örökség.

Gutierrez: A Szent Család

Ez az örökség az ószövetségi üdvrendnek a lényege. Jézus Józsefen keresztül került

kapcsolatba az ószövetséggel. Átvette tőle ezt az örökséget, az ószövetségi

üdvrendet és beteljesítette. Isten Józsefet tette meg Jézus nevelőatyjának, ezért a

névadási jogot is megkapta. Az ószövetségi szokások szerint ölébe ültette a

gyermeket, nevet adott neki. Ezzel elismerte, hogy övé a gyermek. Menekülnie kellett

Egyiptomba Heródes miatt. Heródes halála után visszatért Izrael földjére és

Názáretben telepedett le.

A tizenkét éves Jézust elvitték a templomba. Amikor rátaláltak Jézusra, Mária

felelősségre vonta: „Atyád és én aggódva kerestünk.” Ezután az esemény után Szent

Józsefről hallgatnak az evangéliumok. Az apokrif iratok részletezik eljegyzésük

történetét, József kiválasztottságát, amelyet a kizöldült vessző csodája bizonyít (vö.

Áron vesszeje).

A „József az ács történetei” című IV.-V. századi apokrif irat részletesen elbeszéli

halálát. A Szent Családnak jogi biztonságot és oltalmat adott. Halála előtt átadta

Jézusnak az Ábrahám óta apáról fiúra szálló elsőszülöttségi áldást. Az Egyház Szent

Józsefet - a Boldogságos Szűz Anyát illető hüperdúlia (a szentek tiszteletének legfelső

foka) után - protodúliával (a Máriát követő első helynek járó tisztelettel) tiszteli.

Azt az egyedülálló kiváltságot kapta, hogy földi pályafutása befejezésénél a

Boldogságos Szent Szűz és Jézus Krisztus volt jelen.

Crespi: Szent József halála

József tiszteletének elterjedésében a ferencesek működtek közre. IV. Sixtus pápa, aki

a ferencesek rendjéből jutott a pápai székbe, ünneppé nyilvánította a Szent neve

napját (1479). 1726-ban I. Lipót, majd III. Károly kérelmére bekerült a Mindenszentek

litániájába. IX. Piusz az Egyház egyik legválságosabb időszakában az Egyház

védőszentjévé nyilvánította. A XX. században a hívek a március hónapot szentelik

Szent Józsefnek. 1909-ben külön litániát, 1919-ben pedig mise prefációt kap. 1955

május 1-én elrendelte XII. Piusz pápa „Munkás Szent József” ünnepét.

A Habsburg-házban a XVII. század folyamán honosodott meg Szent József tisztelete.

Lipót császár fiúgyermeke születésekor hozzá imádkozott. Amikor megszületett, a

József nevet adták neki. Neve elterjedt először az arisztokráciában, később a nép

névadási szokásában is. I. Lipót az Ő oltalmába ajánlotta egész birodalmát és a

Habsburg-ház patrónusává választotta (1675). Bécs (1683) és Buda (1686)

felszabadulását az ő mennyei közbenjárásának tulajdonította. Buda ostromakor a

döntő támadásra induló katonákat a kapucinus Avianói Márk lelkesítette, aki egy dárda

hegyén Szent József képét emelte magasba. Védőszentjüknek tekintik az ácsok,

asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok,

tímárok, a jegyesek, az ifjú házasok, a családok, az árvák és a haldoklók. Segítségért

folyamodnak hozzá a házépítéskor, kísértésben, hirtelen halál, reménytelen ügyek,

szembetegségek idején. A XIX. századtól tartják a papnövendékek és a szerzetesek

védőszentjének; a XX. században pedig a munkások patrónusa lett. Szent Józsefet

legtöbbször úgy ábrázolják, hogy a kis Jézus a jobb karján ül, bal kezében pedig

liliomot, vagy kivirágzott vesszőt tart, de ábrázolják vándorbottal, fűrésszel, fejszével

és fúróval is.

Murillo: Szent József a gyermek Jézussal

Szent József tisztelete hazánkban már a középkorban elterjedt. Ezt bizonyítja egy

esztergomi kiadású misekönyv is, melyben külön miséje van, ami a Missale Romanum

hivatalos szövegétől is eltér. A XVIII. században a jeles barokk imádságoskönyvünk, a

„Lelki Paradicsom” hoz egy biblikus veretű litániát, amelyet sok elnépiesített változat

követ még. Ez a tisztelet elterjedt a famunkások körében is. Patrónusa volt a szegedi

és az aradi ácsok, asztalosok céhének. Hajdanában a koporsót is ők készítették. A

szegedi céhzászlón (1824) két lebegő angyal között egy koporsót is odahímeztek. A

kaposvári ácsok március 19-én végezték a húsvéti szentgyónásukat. A vasvári iparosok

a domonkos templomban Szent József képe előtt gyertyát gyújtottak, misét

mondattak és felajánlást tettek. A karmeliták Győrben könyörgő társulatot hoztak

létre a jó halál kegyelméért. Szent József számtalan ábrázolási módjával találkozunk

hazánkban, ezzel is jelezve, hogy a közbenjárását milyen sokan kérték.

József napja a mezőgazdaságban is a tavaszi munkák kezdetének számít. Szegeden

még a lusta emberek is rá hivatkoznak, akik egész télen nem takarítják el a havat:

„nem vergődöm vele, majd megfogadom Szent Józsefet, majd elhordja ő. ” Szent

József napján kezdték meg a csíkósok, csordások és a gulyások a szolgálatukat, de

csak Szent György napjától hajtják ki az állatokat. A néphiedelem a méheket szűzi

életet élőknek tartja, ezért öntötték a gyertyát méhviaszból és nem faggyúból. Szent

József tisztaságára utaltak ezzel is. Ezen a napon eresztették ki először a méhrajokat.

Algyőn e szavakkal ereszti útjának a gazda méheit: „Atya, Fiú, Szentlélök neviben

induljatok, rakodjatok, mindön mézet behordjatok!” Göcsejben nem megy el otthonról

a gazda, hogy a méhek a rajzásból visszatérjenek.

Szent József prefációja nagyon szépen összefoglalja mindazt, amit a szentírásból

tudunk, ami az ő Istentől kapott „atyai” hivatását megkülönbözteti a többi

családapáétól:

„… és téged Szent József ünnepén illő hódolattal dicsérjünk, magasztaljunk és áldjunk.

Mert őt az igaz férfit, az Istenszülő Szűznek jegyesül adtad, hű és okos szolgát

családod fölé rendelted, hogy atyai gonddal őrizze a Szentlélek erejéből megtestesült

Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust.”

Végül, álljon itt XII. Piusz pápa Imája Szent Józsefhez, a munkások pártfogójához:

„Ó, dicsőséges Szent József pátriárka, alázatos és igaz názáreti kézműves, légy

mindennapi fáradozásainkban mellettünk, hogy mi, katolikus kézművesek is

megtaláljuk munkálkodásunkban az Isten dicséretének alkalmas eszközét, hogy

megszentelődjünk, és hasznossá váljunk a társadalom számára, amelyben élünk.

Hiszen minden cselekvésünknek ezek a legfőbb eszményei. Könyörögd ki számunkra

Istentől, ó legszentebb pártfogónk, a szív alázatát és egyszerűségét, azt, hogy

örömet találjunk a munkában, és jóakarattal legyünk azok iránt, akik társaink benne.

Add, hogy a munkát, amely elkerülhetetlen, ebben az életben, az isteni akaratnak

megfelelően, vidáman végezzük, tudatában különleges szociális helyzetünknek és

küldetésünknek, felelősségünknek. Add meg nekünk a fegyelem és imádság szellemét,

a kedvességet és a tiszteletet a felettesek, a testvéri érzést a velünk egyenrangúak,

az alázatot és türelmet az alattvalókkal szemben. Ámen.”

 

Szent József személyével kapcsolatban rengeteg fontos tudnivalót találunk még

II. János Pál Redemptoris Custos kezdetű apostoli buzdításában, melyet ide kattintva

érhetnek el!

 

Forrás: katolikusradio.hu