Nyomtatás

Lám Zoltánné Busay Irénre emlékezünk

( 22 értékelés )

Egy egyháznak szentelt élet emlékezetére

Irénke néni

1922-2014

Több mint három évtizedet éltél városunkban. Amikor férjeddel, Zoli bácsival

ideköltöztetek, már nyugdíjas pedagógus voltál. Iskolánkban mégis bekapcsolódtál az

oktató-nevelő munkába. Az egyház életében is aktívan részt vettél. A

képviselőtestületünknek és több imacsoportnak is tagja voltál. A plébániai

adminisztrációs munkában édesapádtól örökölt tehetséggel nem is írtad, hanem

rajzoltad a betűket, számokat.

Ezzel az írásmóddal írtál meg két évtizeden át sok-sok keresztlevelet, előáldozási,

bérmálási, esküvői emléklapot. Tagja voltál a rózsafüzér társulatunknak, a szent

József karitász és a Jézusom Bízom Benned imacsoportnak. Mindig tudtál a

szomorkodóknak, vigasztalásra szorulóknak egy-egy bátorító, felemelő érzést

nyújtani. Soha nem panaszkodtál akkor sem, amikor a saját kereszted hordozása

egyre nehezebb volt. Minden nap – ahogy tanultuk – felvetted keresztedet, de

erődhöz mérten segítettél mások keresztjét is vinni. Igazi veronika-lelkületű voltál.

A 90. születésnapodat nem csak szeretteiddel, hanem csoporttársaiddal is

megünnepelted, imádságos lelkületben a gárdonyi plébánián.

Most, amikor egymást értesítettük eltávozásodról, nem akartuk elhinni, hogy mindez

bekövetkezett. Utolsó pillanatig élt bennünk az a remény, hogyha rövid időre is, de

még egyszer találkozhatunk veled itt a gárdonyi templomban. Erre a szándékra

kedves imádat imádkoztuk az éjszakában, de ugyanakkor el kellett fogadnunk a

gondviselés akaratát. Eljött volt plébánosunk – József atya is – kinek lelkipásztori

munkáját 18 éven át segítetted. József atya búcsúztató gondolatai mélyen a

szívünkig hatottak. Megelevenedtek bennünk az emlékek, amikor a gárdonyi hívek

nevében Patay Antal, az egyházközség világi elnöke köszönte meg áldozatos, több

évtizedes egyházközségünkben végzett munkádat. Mindannyiunk számára olyan

voltál, mint egy családtag. Életkortól függően kinek anyukája, kinek nagymamája

voltál.

Az engesztelő szentmisét az irgalmasság órájában, – délután 3 órakor – Balázs atya

mutatta be, ahol szeretteiddel együtt imádkozhattunk érted. Az a hely, ahol ülni

szoktál üres, nem ül ott senki. Egy imakönyv – melyet te is használtál, – egy

rózsacsokor és egy égő mécses emlékeztet rád. Elmentél, devemlékezetünkben,

szívünkben továbbra is ittvvagy és élsz. Édes, szeretett Irénke néninkvköszönjük

mindazt, amit életeddel adtál, közvetítettél nekünk.

Isten irgalmából nyugodjál békében.

Rohrbacher Béla