Tudnivalók a Húsvét nyolcadáról
( 5 értékelés )HÚSVÉT NYOLCADA
Húsvéttól pünkösdig, ötven napon keresztül ünnepeljük Jézus feltámadását. A
Krisztus-hívők örömét a szentmise záróáldásához kapcsolódó alleluja is kifejezi. A
húsvéti idő első része húsvét nyolcada, mely húsvétvasárnappal kezdődik és
fehérvasárnappal, az Isteni Irgalmasság vasárnapjával zárul.
Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom...
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.
Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.
Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.
(Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett, részlet)
Húsvét nyolcada kiemelt idő a húsvéti misztérium ünneplésének ötvennapos
egységében. Mivel napjai az Úr főünnepeként szerepelnek, nem kerülhet helyükbe
szentek emléknapja, de hitvallás nincs már a szentmisében. A II. Vatikáni Zsinatig
mindennap volt a szentmisében szekvencia (az alleluját követő ének), azóta fakultatív.
A különböző napszakok zsolozsmáiban, a reggeli laudesben, az esti vesperásban és
kompletóriumban a következő antifóna hangzik el: „Ez az a nap, amelyet az Úr szerzett
nekünk, ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja”.
Húsvét ötven napját – húsvétvasárnaptól pünkösdvasárnapig – mint egyetlen
ünnepnapot, mint egy nagy vasárnapot örvendezve üljük meg – szerepel az
Istentiszteleti Kongregáció húsvéti ünnepekre vonatkozó 1988-as körlevelében.
A húsvéti idő olvasmányai nem az Ószövetségből, hanem az Apostolok Cselekedeteiből
hangzanak el; az evangélium Szent János szerint, a búcsúbeszéd egyes részei. A
húsvéti idő saját éneke az örömünket kifejező alleluja, amelyet a misék bevonulási és
áldozási énekeihez is hozzáteszünk.
Tertullianus szerint „nagy örömmel” kell megünnepelni ezeket a napokat. Szent Ireneus
nyomán az ünnep egyetlen napját jelenti ez az idő – az ősegyház keresztényei
egyetlen napnak tekintették a húsvéttól pünkösdig terjedő időszakot.
Szent Ireneus
Több helyen külön miseszöveg található húsvét nyolcadára és a megkereszteltekért. E
nyolc napot Rómában a fehér ruhák hetének nevezték. A IV. századtól a húsvét utáni
napokban végezték a keresztség utáni oktatást az új megkeresztelteknek. Szent
Ágoston beszédeiben is különbséget tesz az „újszülöttek” és a hívek között. Húsvét
utáni vasárnap az új megkereszteltek letették fehér ruháikat, és a hívek közt
megkezdték tanúságtevő életüket. Ezért nevezzük húsvét második vasárnapját
fehérvasárnapnak. Húsvét nyolcadában az újonnan megkereszteltek fehér ruhát
viseltek fehérvasárnapig, mindennap szentmisén vettek részt, körmenetben vonultak a
keresztkúthoz – olvasható a Katolikus Lexikonban is.
A IV. században a római állam törvényei szerint húsvét nyolcadának minden napja
nyilvános ünnep volt, munkaszünettel, éppúgy, mint a nagyhét napjai. A XI. századtól,
a konstanzi zsinat (1094) rendeletére már csak három nap (vasárnap, hétfő, kedd), a
XVIII. század vége után két nap maradt munkaszünetes ünnep. 1998 óta húsvéthétfő
munkaszüneti nap, de nem parancsolt ünnep.
Magyarországi népszokások szerint húsvét keddjén sok helyen a lányok, asszonyok
locsolják meg a férfiakat, viszonzásul. A húsvét utáni szerda pedig száraz szerda: azt
tartják, hogy aki ezen a napon dolgozik, annak elszárad a keze. Az előírt pihenés még
abból az időből maradhatott meg, amikor húsvét nyolcadát is megszentelték; a népi
magyarázat utólagos.
A nyolcadot hajdanában a nép is számontartotta: húsvét nyolcadának máig fehérhét,
Somogyban komázóhét a neve – mindkettő a fehérvasárnapra is mutat. A
magyarországi görögkatolikusok szerint fényeshét. Ilyenkor a halottakat fehér
palástban temeti a pap. A kettős ünnepre, főleg húsvét után következő szerdának a
szegedi tájon forgószerda a neve, amely asszonyi dologtiltó nap. A görögkatolikusoknál
ez a csonkahét, fehérben jártak. Az ő hagyományaik szerint a húsvét és pünkösd
közötti péntekeken a föltámadás öröme miatt elmaradt a hústól való megtartóztatás. A
húsvéti ünnepekre következő péntek az ebijesztő péntek – szerepel a Katolikus
Lexikonban.
Lányok mátkatálakkal
Fehérvasárnapot (Dominica in albis) mátkáló vasárnapnak is hívják. Kedves népszokás
fűződik e naphoz: a leányok tojással, sonkával, kaláccsal megrakott tálat küldtek
ajándékba egymásnak, szép kendővel letakarva, mátkáló dal vagy rigmus kíséretében.
Ha a másik leány elfogadta és viszonozta a kedves gesztust, a két leány örök
barátságot fogadott. Ettől fogva mátkának szólították egymást, és életük végéig
magázódtak; jelen voltak egymás életének minden fontos eseményén: a menyasszony-
öltöztetésnél, a menyegzőn első koszorúslányként; ők lettek egymás gyermekeinek
keresztszülei. E szép hagyomány emlékét őrzi a Kis kece lányom népdal. A testvérré
fogadás bizonyos vidékeken fiúk közt is megtörtént, akik attól fogva egymás komái
lettek.
Határkerülés Erdélyben
A középkorban egész Magyarország területén elterjedt szokás volt a húsvéti
ünnepkörben a határkerülés vagy határjárás. A földeken, a vetések között ereklyékkel,
templomi zászlókkal, énekszóval körmenetet tartva, lóháton vagy gyalog megkerülték a
határt, bő termésért és védelemért imádkozva. Fehérvasárnapon néhol még ma is
tartják e hagyományt, a feltámadáshoz, a természet megváltásához, az élet
megújulásához kötődően. A határjárás az Emmausz-járásra, a sírból eltűnt Jézus
keresésére és mennybemenetelének megünneplésére is emlékeztet.
Forrás: Magyar Kurír