Úrnapja - Krisztus Szent Teste és Vére

( 32 értékelés )

[sigplus] Kritikus hiba: A galéria forrásául szolgáló erdőkörmenet.jpg mappát nem egy alapmappához viszonyított relatív útvonallal adta meg.

KÖZELEDIK ÚRNAPJA!

Az ünnep teljes neve: Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja. Az egyházi évben - a

Húsvéti időt lezáró - Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk. Az ünnep eredete a

XII. századi Eucharisztia-kultusszal áll kapcsolatban, mely Jézus eucharisztikus

jelenlétét hangsúlyozza.

{gallery}jézusúrnapja.jpg{/gallery}

Az Eucharisztia tiszteletének korai alakulása: (Cséfalvay Pál nyomán)

A szentmiséken már az ősegyházban is félretettek az Úr testéből a betegek, a

szükségből otthon maradók és a foglyok számára, amit azután a diakónusok, vagy

más megbízottak vittek el (Szent Tarzíciusz-legenda). A megmaradt szentostyák

sorsáról, pláne tiszteletéről nem maradtak fenn rendelkezések. A szabaddá válás

(313) után századok teltek el anélkül, hogy tudomásunk lenne az Eucharisztia

szentmisén kívüli tiszteletéről. A szentmisén kívüli Eucharisztia-tisztelet, mai

szóval a szentségimádás csak lassanként fejlődött ki.

{gallery}szentségimádás.jpg{/gallery}

Az első nyomok (térdhajtás, tömjénezés, örökmécs) a Cluny-i bencéseknél bukkannak

fel. Az imádással kapcsolatban, Becket Szent Tamás írja az ellenséges érzelmű

királynak, 1166- ban: "A felséges Krisztus teste előtt szoktam értetek imádkozni."

Határozott intézkedést először a Párizsi Zsinat (1196), majd IV. Lateráni Zsinat

(1215) rendelkezéseiben találunk: "az Eucharisztia az oltár szebb részén őriztessék."

A 12-13. századból ismeretes például az oltár fölött felfüggesztett cibórium. A falba

rejtett, szorgosan lezárt fülkék több helyütt megmaradtak a román stílusú

templomainkban, így például Őriszentpéteren és a nagybörzsönyi Szent István

templomban stb. A szegénység szentje, Assisi Szent Ferenc is megparancsolta

testvéreinek, hogy értékes helyre tegyék az Úr legszentebb testét ("in loco pretioso"),

vagyis a cibórium legyen valamiképp megjelölve, és nagy tisztelettel viselkedjenek

ott.

{gallery}assisi.jpg{/gallery}

A kora középkor híveiben is felmerült az igény, hogy látni szeretnék a szentostyát.

Ekkor került be a szentmise liturgiájába az úrfelmutatás. Ennek a kívánságnak a

következménye lett az is, hogy harangozni kezdtek az úrfelmutatásra, hogy a

templom közelében vásározók legalább erre a pillanatra beszaladhassanak a

templomba. (Sok falusi templomban máig fennmaradt ez a szokás: "félmisére"

harangoznak, hogy az otthon maradottak legalább ilyenkor fohászkodhassanak.)

Az Eucharisztia külön tiszteletének nagy lökést adtak Lüttichi Boldog Julianna

látomásai, 1209-ben.

Lassan a hivatalos egyház is magáévá tette a látomás lényegét, az Úrnapja

bevezetését, mely az 1263-ban történt híres bolsenai eucharisztikus csodához

kapcsolódik. Az Apostolfejedelem sírjához zarándokló cseh pap nem messze Rómától

szentmisét mutatott be a bolsenai Szent Krisztina templomban.

Az átváltoztatás pillanatában kétségek gyötörték afelől, hogy a kenyér és a bor

valóban Krisztus testévé és vérévé válik-e. Ekkor a pap megdöbbenve vette észre,

hogy a megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra. A nagy tisztelettel

körülvett ereklyét 1264. június 19-én átvitték Orvietoba, abba a városba, ahol éppen

IV. Orbán pápa tartózkodott. Ő hirdette ki Úrnapja ünnepét az 1264. szeptember 8-

án kelt Transiturus bullával, melyben a Pünkösd nyolcadát követő első csütörtökre

tűzte ki Úrnapja megünneplését.

{gallery}bolsena.JPG{/gallery}

A féltve őrzött korporálé az orvietói dómban

A hagyomány szerint Aquinói Szent Tamás írta az ünnepre a liturgia szövegét. A

szentmisében az "átváltoztatástól" kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér

és a bor "színében". Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a

Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy Jézus itt van velünk.

Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet.

 

A későbbi idők fejleménye, hogy ezen a napon körmenetet is tartottak. Amit a

körmenetben hordoztak, vagy amivel áldást adtak, ostensoriumnak, monstrantiának,

Itáliában tabernaculumnak vagyis úrmutatónak nevezték. Először egy Trier-i körmenet

leírásában találkozunk vele, 1340-ből. 

{gallery}erdőkörmenet.jpg{/gallery}

Az ereklyének díszes tartóban való felmutatása sokkal régebbi szokás, mint az

eucharisztikus monstrancia alkalmazása. Az átalakítás szép példáit őrzi az esztergomi

Főszékesegyházi Kincstár.

Az Eucharisztiát tartó úrmutató számára a gótikus korban (13-15.sz) az oltár mellett

különálló, az oltár stílusában készült szentségházakat, ún. pasztofóriumokat

építettek. Legszebb példányai hazánkban a kassai dómban, Lőcsén és Bártfán

maradtak meg. A tabernákulumhoz hasonlóan az úrmutató is toronyszerű építmény,

benne helyi szentek szobrocskáival. Legszebb példányai Győrött, (a Németjárfalvi

monstrancia) és Poprádfelkán maradtak fenn.

Spanyolországban, (toledói katedrális), Németország több városában vannak olyan

hatalmas úrmutatók, amelyet 4 vagy 6 ember vitt a vállán a körmenetben - lábas

állványon.

A hitújítás korszakában, a reformált területeken kiirtották az Eucharisztiát és

annak tiszteletét. Viszont éppen Magyarországon maradtak meg olyan oltárszerűen

kiképzett fali fülkék, amelyek márványból, reneszánsz stílus-jegyekkel készültek.

Leghíresebbje a pécsi székesegyház Szathmári György-féle pasztofóriuma.

{gallery}pasztofórium.jpg{/gallery}

 

Bálint Sándor: Úrnapja

Úrnapja a szegedi eredetű Lányi-kódexben szentvérnap, a Szentháromság vasárnapját

követő csütörtökre eső parancsolt ünnep.

Az Egyház a nagyheti gyász miatt nem ünnepelhette méltóképpen az Utolsó Vacsora

misztériumát, az Oltáriszentség szerzését. Bár csütörtök ősidőkől fogva egészen

napjainkig az Oltáriszentség emlékezetére rendelt nap, mégis sokáig hiányzott a

Kenyér és Bor kiváltságos ünnepe.

{gallery}monstranc.jpg{/gallery}

Kialakulását a kalendáriumi megfontolások mellett az Oltáriszentség sajátos

középkori kultusza ihleti. Ugyanis a szentostya megszentelő erejéhez, gonosz és

ártalmas dolgokat elűző hatalmához már a kora középkorban számos jámbor képzet

és szokás, olykor babona fűződött, amelyeket az Egyház részben helyeselt, részben

tűrni volt kénytelen. Másfelől a középkor utolsó századaiban felbukkanó eretnekségek

éppen az átlényegülés misztériumát vették tagadásba, amelyekre az Egyház az

eucharisztikus hit ünnepélyes megvallásával felelt.

Az előzményekhez az is hozzátartozik, hogy valamikor égiháború esetén

a Szentséggel körüljárták a falut, hogy a földeket megoltalmazzák vele. Egyébként is

általános szokás volt, hogy az Oltáriszentséget meghordozták a tavaszi vetések

között, hogy egyrészt távoltartsa tőlük a természeti csapásokat, másrészt pedig,

hogy bőséges termés járjon a nyomában. Ezekből az áldáskérő felvonulásokból,

theophorikus, azaz Oltáriszentséggel olykor lovon, sőt hajón történőn körmenetekből

is indítást kapott az úrnapi processzió, a Karancs vidékén gulyibajárás, amelynek a

négy világtáj felé adott áldása ma már szimbolikus jellegűvé vált, régebben azonban

nagyon is gyakorlati rendeltetése volt: az embernek, földnek, zsendülő vegetációnak

megáldása. A négy áldás egyébként alighanem hazai liturgikus fejlemény.

 

Úrnapja esti dicséretének himnusza a zsolozsmában

Zengd a titkot, hangos ének, 

zengd a testet és a vért,

mit gyümölcse szűzi méhnek

ontott, mint királyi bért 

a világ minden bűnének 

bőséges vakságaként.

Lett az Isten egy közülünk, 

embertestbe öltözött; 

ige magvát, üdvözülnünk, 

szórta szét a nép között, 

s e csodát szerezte ülnünk, 

mielőtt elköltözött.

Végső este megfogadta 

régi törvény szent szavát, 

mint a törvény tenni szabta,

úgy rendelte asztalát, 

étekül hogy általadta 

önkezével önmagát.

{gallery}utolsóvacsora.jpg{/gallery}

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora

Az Igének igéjére

testté válik a kenyér;

lesz a színbor Krisztus vére, 

bár szemed hozzá nem ér. 

Ezt a hű szív hogy felérje, 

itt a puszta hit segél.

Méltó ezt a nagy Szentséget 

térdre hullva áldani, 

és a régi Szövetséget

új rítussal váltani, 

pótolják a rest érzéket 

a merész hit szárnyai!

Az Atyának és Fiának 

légyen áldás, dicsőség, 

üdv, hozsanna és imádat,

ujjongások hirdessék, 

s aki Kettejükből árad: 

a Lélek is áldassék! Ámen.