Urunk bemutatásának ünnepe
( 19 értékelés )URUNK BEMUTATÁSA - GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY
FEBRUÁR 2. - Az egyházi év első Mária-ünnepében sokféle gondolat fonódik
össze, de elsősorban mint a "Bemutatás ünnepe" ismerjük ezt a napot. A mózesi
törvényben előírt, a fiatal anyára vonatkozó "tisztulási napok", vagyis nagyjából 40
nap után az újszülöttet bemutatták a Jeruzsálemi Nagytemplomban, Istennek
ajánlva a kisded életét és sorsát.
Giotto: Jézus bemutatása a templomban
Bár a kicsi Jézus egyáltalán nem szokványos módon született, ez alól a Törvényben
előírt szokás alól Mária sem volt kivétel. Neki, az Istenanyának mindent úgy kellett
tennie, ahogy a Törvény előírta. Nagy példa ez korunk embere számára!
Bár a mondás - "Nem eltörölni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni azt!" -
későbbről származik az Úr Jézustól, és Mária Szíve ismerte az Igazságot, de mint
gyermekéért felelős édesanya nem tehette ki veszélynek Isteni Fia, a majdani
Üdvözítő sorsát. A Mennyei Atya felelősségteljes emberekre bízta Szent Fia életét.
Így Mária, Akinek személye a Szentlélek Kegyelme által a Törvény fölött állt,
engedelmesen betartotta azt. A szívébe írott Szó és esemény pedig titok volt
mindaddig, amíg el nem jött annak az ideje, hogy Maga az Üdvözítő fedje fel
Önmaga kilétét.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét nevezhetjük a "Találkozások ünnepének"
is. Jézus, a "Szeretet Királya" először gyenge, gyámolításra szoruló csecsemőként
jelenik meg a világban, épp úgy, mint minden kisgyerek, aki a maga esetlen,
törékeny lényével megérdemli a szeretetet. Először Jézus a legbensőségesebb
módon, csak Édesanyjával és nevelő apjával, Szent Józseffel találkozott.
Később az egyszerű, szívükben hű és jóságos emberekkel, mint "népével" , a
pásztorokkal találkozik a Megváltó, mutatván, hogy Ő mindenkor a "szív állapotára",
és nem a földi gazdagságra, címre, vagy rangra ügyel.
Kevés idő után szívesen és örömmel fogadja a Bölcseket is, akiket a szívük vágyán
keresztül a Szentlélek, majd a tudományuk általi felismerés, vagyis az anyagi
világban is megmutatkozó "jelenség", a csillag vezetett el az Üdvözítőhöz.
Az Úr értékelte fáradozásukat, amivel más népek szülötteként a maguk hosszú és
fárasztó útját megtették, hogy hódoljanak a hitük szerint világra született Királyok
Királyának. És az Isteni Gyermek, "Minden Népek Királyaként" megáldotta őket és
népüket, mert a Bölcsek a tudásukat, Istenadta hatalmukat is Isten Vezetése,
vagyis a szív szeretete alá rendelték.
Pontosan ebben rejlik a történet mának szóló üzenete is. Mennyei Atyánk nem veti
meg a tudást, az Általa teremtett világ törvényeinek ismeretét, vagy akár a hatalmi
pozíciókat sem, de ezekben a helyzetekben is az ember szívjóságát vizsgálva,
mintegy "lámpásként" helyezi őket a többi ember elé, hogy rajtuk keresztül
mutatkozzék meg gyermekeivel való együttműködési szándéka.
Nem a tudásban és a hatalomban van a hiba, hanem ezek helytelen használata a
baj, vagy a velük való visszaélés. Az Istennek nem tetsző használat von maga után
súlyos következményeket! A Napkeleti Bölcsek látogatásában azonban az Isteni
Béke, elfogadás és Áldás nyilvánul meg.
Luis de Morales el Divino: Jézus bemutatása a templomban
Mint az az előzőekben leírásra került, a templomban való bemutatás és az
elsőszülött fiú Istennek való felajánlása is az akkori Törvény Rendje szerinti előírás
volt. Isten Áldását kérni az újszülöttre; Isten Ajándékát, a gyermeket bemutatni
valódi Atyjának egy erre kirendelt, megszentelt helyen, Jeruzsálemben, a Nagy
Templom Szentélyében.
Itt történik a találkozás az agg Simeonnal, aki hittel várta, hogy Isten neki adott
ígérete alapján még életében megpillanthassa az Üdvözítőt.
"Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű, igaz és Istenfélő ember. Várta Izrael
Vigaszát, és a Szentlélek lakozott benne." Amikor karjára vette Jézust, így szólt:
"Bocsássad most el szolgádat Uram, Szavaid szerint békességben, hiszen látták
szemeim az Üdvösséget, melyet minden nép számára rendeltél!" Majd Máriához
fordulva így szólt: "Soknak romlására és feltámadására lesz Ő Izraelben. Jel,
amelynek ellenszegülnek. És a te lelkedet is tőr járja át, hogy így megnyilvánuljon
sok szív érzése." (Lk 2,25-32.)
Bizony, visszajelzés volt ez Máriának, hogy - emberileg bármily hihetetlen is - Ő
valóban az Életek Életét tartja karjaiban csöpp gyermekként. Ő lett a Kiválasztott,
hogy az Üdvözítő Édesanyja legyen!
Minél nagyobb a Kegyelem, annál nagyobb feladatot is jelent egyben.
Mária akkor még nem volt tisztában azzal, hogy mit jelent a "Messiás élete".
Ismerte ugyan a próféciákat, de nem tudta, hogy pontosan hogyan fognak azok
megvalósulni, így azt sem tudta, hogy mit jelent majd Szent Fia Anyjaként az
Önmaga saját életét élni.
Simeon jóslata azonban, mint a szavak által formálódó tőr érintette szívét, mert
elfelejteni nem tudta. Így harminc éven át, míg Jézus el nem kezdte Tanítói Útját,
magában hordozta a fájdalmas titkot, amely a Templom csendjében elhangzott, és
azután egyre nyilvánvalóbban, egyre fájdalmasabban mutatkozott meg a
valóságban. Máriát az emberi léleknek ez a mélységes fájdalma tette a Megváltó
Társává, szeretetből Vele-szenvedővé, a lelkek mentésére szolgáló Társsá.
Az Isteni Gondviselés azonban - előre gondoskodva - segítőül küldte Simeon szavai
mellé Anna prófétaasszonyt is Mária lelki megrendüléséhez. "Volt ott egy Anna nevű
prófétaasszony is, Fánuel leánya. Éjjel-nappal böjtölt, és imádsággal szolgált
Istennek. Ő is odajött azokban az órákban, magasztalta Istent, és beszélt Róla
mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak." (Lk 2,36 és 38.)
A próféták jóslata egy férfi és egy női lélek által ily módon egyaránt megerősítést
nyert.
Champaigne: Templomi bemutatás
Ma is így van ez. A lélek fájdalmában - tartozzon az ember gyermeke akár a női,
akár pedig a férfi nemhez - mindig ott van az anyai és az Istenanyai fájdalom is
egyben, amely gyermekével együttérez. Egy földi anya az Égi Édesanya mintájára
mentegeti gyermekét. A Szeretet Királynője pedig folyamatosan alázatra int, és
bölcsességre tanít bennünket. Eközben pedig Irgalomért és Kegyelemért könyörög a
Mennyei Atyához, az Isteni Akarattal szemben álló erők által szellemi sötétségben
tartott embergyermekei számára.
Mi, magyar emberek sokszor megtapasztalhattuk országunk Patrónájának védelmét.
Történelmünk sok Hozzá, a Legszentebb Anyához fűződő történetet ismer.
Szokás Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a "Beteljesülés ünnepének" is
nevezni, mert miként az Úr azt prófétái által megüzente, a Megváltó megszületett,
de az ember Isten terveit soha nem tudta kiszámítani, így még a Nagytemplomban
is csak a tisztaszívűek (Anna prófétaasszony és Simeon) ismerhették fel a kis
csecsemőben az Üdvözítőt.
Ma vajon hányan ismerik fel Őt, amikor Karácsonykor, kerülve a bevásárlóközpontok
zajos forgatagát az ajtónk előtt áll és kopogtat? Manapság szerető emberszívben
szeretne megpihenni, szállást kapni a Világ Megváltója! Akarjuk-e, vágyunk-e arra,
hogy nálunk vegyen otthont magának?
Vagy: Hányan akarnak e kicsi gyertyalánghoz csatlakozni azért és úgy, hogy az
együtt végzett cselekvés által fáklyává erősödjön a gyertyaláng?
Oly sok figyelmeztető jóslat született már erre az időre, és mégis: Hány embernek
lesz "Beteljesült Jóslat" a Karácsony?
De ne feledjük! Isten ma sem úgy jön el, ahogy a mi ember-eszünk kigondolja! Mert
bár figyelmeztet, sok-sok felkészítő üzenetet küld, az ember számára Isten mindig
váratlan és kiszámíthatatlan marad!
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe visszautal: a karácsonyi megújulásnak
szinte egyenes folytatása, a megszentelt Fény "életben tartása".
Végezetül nevezhetjük a "Fény ünnepének" is, mely a megszületett Megváltóra,
Krisztus Fényére irányítja a figyelmünket. A nemrég megszületett "Világ
Világosságára" és Isteni Fényét őrző Édesanyjára figyelmeztet bennünket. Rájuk,
akik az Örök Atya Szeretet-üzenetét hozták le valóságos ember-formájukban a
szellemi sötétségben sínylődő emberiségnek.
Fáklya helyett ma szentelt gyertya van az emberek kezében. A kicsi
gyertyalángocskák azonban jelképesen jelölik azt a "Nagy Tüzet", amelynek
Fényéből táplálkoznak a kis gyertyalángok is, hogy felengedjenek a kihűlt szívek, és
világosság kerüljön a sötét gondolatok helyére is.
De hogy még ennél is teljesebben megérthessük ennek az ünnepnek az igazi
mondanivalóját, ahhoz vissza kell nyúlni a gyökerekhez, a szívünkben élő
mondanivalóhoz, amit Szent Eleink nagyon is jól ismertek, de mára egy részük
sajnos feledésbe ment. Az égő gyertyának ugyanis csodálatos szimbólumvilága és
értéke van.
A Kisjézus templomi bemutatatásánál használt gyertya, melyet Boldogasszony
Mária fogott, megszentelődött az Ő tiszta édesanyai keze által. Azt jelölte, hogy Ő
is így tartja, őrzi Isteni gyermekét, a Világ Világosságát anyai karjaiban.
A megszentelődött gyertya méhviasza Jézus tiszta testét, és ugyanakkor
Édesanyjának óvó, szerető ölelését, védelmét is; a viaszban húzódó bél az Ő
ártatlan, az Örök Szeretet tüzével égő Szent Lelkét, a gyertyaláng pedig a
Világosságot, az Isteni Szellem Fényét jelenti, melyet a Benne és Máriában
megnyilvánuló Bölcsesség által készült az embereknek átadni. Így a megszentelt
gyertya a fiatal Szűzanyával és a kicsi Jézussal együtt minden évben az új tavaszt,
az újrakezdést, a "tiszta lapot", a tiszta, új tüzet is jelentette.
Népszokásainkban ott szerepel, hogy a megáldott, megszentelt fehér gyertyákat
hazavitték az emberek, és az Üdvözítő Áldását rajta tudva használták.
Meggyújtották és imádkoztak mellette viharos időkben, áradások idején,
születésnél, és sok helyen egészen a keresztelőig égették a "kis pogány" fölött a
gyertyát, egyik lángot a másikról meggyújtva, hogy az újszülöttet a gonosz meg ne
támadja.
Ugyanígy jártak el a ravatalnál is. Boldogasszony szentelt gyertyája égett a
hazakészülő fejénél, jelezve, hogy a Fényből jött - oda is kell visszatérnie, és a
megszentelt gyertya világított neki, amíg az "átmenet" sötét alagútján kellett
végighaladnia, hogy el ne tévedjen.
Szintén ezt a gondolatot követte az a szokás is, amikor egyes helyeken a
keresztszülő, többnyire a keresztmama, - talán a Szűzanya mintájára - égő
gyertyával a kezében körbejárta az oltárt, míg visszatért a megkeresztelt
kisgyermekhez. Ez a szokás is összefügg a fehér szentelt gyertya korábbiakban leírt
mondanivalójával: Az Úr Jézus kísérjen végig keresztutunkon körbe, életünk útján
végig, bölcsőtől a sírig. Gyönyörű gondolat, szépséges szokás, bizony nem ártana
visszahozni a gyakorlatba.
Mert ha teszünk valamit, azt jó tudni, hogy miért tesszük, mit fejezünk ki vele. Ha
ismerjük a hagyományaink tartalmát, akkor a rituálék nem lesznek üresek, élővé
válnak, és élővé tesznek bennünket is.
Van egy nagyon régi népszokásunk is, amely szintén Szűzanya szentelt
gyertyájához fűződik. Szeged környékén különösen fontosnak tartották a "hétszer
szentelt", továbbá a "kilencedes" (kilenc kedden meggyújtott) beszentelt gyertya
gonosz-űző szerepét. Ezenkívül azt tartották, hogy a "világ végén" három napig
sötétség lesz, és akkor a "hétszer szentelt" gyertya világít majd.
Fedezzük fel hát újból a szertartások valódi értelmét, kapcsolódjunk össze Mennyei
Édesanyánkban és az Ő Szeretetlángja által igazi, benső tartalommal rendelkező
lelkivilágunkkal, egyéni és nép-identitásunkkal, hiszen tudjuk, hogy bennünk és
körülöttünk is mindennek Istentől elrendelt oka, mondanivalója és rendje van!
Forrás: marianus.eoldal.hu