A Bourges-i katedrális
( 15 értékelés )A bourgesi Saint-Étienne katedrális
A bourgesi Saint-Étienne-katedrális francia műemlék templom a 12. századból, a
Világörökség része. A templom helyén már a 3. században létezett egy keresztény
kegyhely. A 11. században román stílusú bazilika épült, amelyet egyéb vallási
épületek vettek körbe. A bazilikához tartozó kis kripta a jelenlegi katedrális alatt
található. A 12. században az épület kibővült egy monumentális nyugati homlokzattal,
de a század végére teljes átépítés vált szükségessé.
1195-ben Henri de Sully, Bourges érseke, a párizsi érsek Eudes de Sully fivére,
adományt tett a bourges-i katedrális javára. Ez az adomány indította el az új
katedrális építését, amelynek a túl kicsinek ítélt 11-12. századi román stílusú
katedrálist kellett kiváltania. A régi katedrálisról alig maradt adat, csak annyit lehet
tudni, hogy a 3. század óta létező keresztény kegyhelyen állt abban a korban, amikor
az Avaricum nevű városban megszületett az első galliai keresztény közösség. A
jelenlegi katedrális helyén négy építmény követte egymást: a monumentális kripták,
amelyeket Szent Ursin (3. század), Szent Palais (4. század), Raoul de Turenne
bourges-i érsek (9. század) építettek. Az első katedrálist Gozlin bourges-i érsek, II.
Róbert francia király fivére építtette a 11. században.
Bourges 1100 óta királyi város volt, az akkori királyi terület déli határán, néhány
mérföldre Aquitániától, amely angol uralom alatt állt. A bourges-i érsek az Aquitánia
primátusa címet is viselte és hatalma, amelyet vitattak ugyan, kiterjedt Bordeaux-ig.
Az új katedrális az első gótikus építmény volt a Loire-tól délre, és nagyon fontosnak
tűnt mind a francia király, mind az érsek számára. A katedrálist arra szánták, hogy a
Capeting-birodalom büszkesége legyen az ország közepén, egyedülálló koncepcióval,
tehát nagyszabású épületet terveztek, amely mérhető legyen a párizsi Notre Dame-
hoz.
Az építkezést 1195-ben kezdték el és 1214-ben fejezték be. Henry de Sully érseket
eredetileg a párizsi Notre-Dame tervei ihlették meg, de ő 1199-ben meghalt. Utódja,
Guillaume de Dangeon, előzőleg cisztercita apát, fontos szerepet játszott az
építkezés folytatásában és az ikonográfiai program kidolgozásában. Guillaume
1209-ben bekövetkezett halála, amelyet hamarosan a szentté avatása követett,
számos adományt szerzett a híveitől és a zarándokoktól.
Egy évtizednyi szünet után az építkezés második szakasza 1225 és 1230 között
tartott. Ekkor készült el a főhajó és a nyugati homlokzat nagy része. A továbbiakban
a homlokzat munkálatai lassan haladtak. 1313-ban a déli tornyot meg kellett
erősíteni, mivel repedések jelentek meg rajta. Mivel törékenynek tartották, ez a
torony harang nélkül maradt, és "süket torony"-ként emlegették. A katedrális
homlokzatát is megerősítették, és az északi torony is elkészült az 1324. május 13-ai
felszentelésre. Az első mestert követő építészek - egyiknek sem ismert a neve -
megtartották az építkezés egységét és látszólagos egyszerűségét.
Az északi torony 1506-ban leomlott, a csatlakozó boltívek is tönkrementek. Az
újjáépítésnél megtartották az összhangot a gótikus homlokzattal, azonban
díszítésként bevittek néhány reneszánsz elemet is.
A francia vallásháborúk korában 1562-ben Bourges városát bevették a protestánsok,
és a katedrális szobrait súlyosan megrongálták.
A székesegyház műszaki adatai:
- Külső hosszúság: 125 méter
- Belső hosszúság: 118 méter
- Szélesség: 41 méter
- Főhajó szélessége 15 méter, magassága 37 méter
- Mellékhajók szélessége: 21, illetve 9 méter
A viszonylag rövid építési idő miatt a katedrális szokatlanul homogén és az építési
terv látványos változásai nélkül jött létre. Az építész négy ponton teljesen új, nem
konvencionális utat választott.
Ami legelsőnek feltűnik, az az öthajós alak és a kereszthajók teljes mellőzése. Ebből
adódik az egyenletes külső forma és az osztatlan belső tér. A valódi szenzáció
azonban az oldalhajók lépcsőzetes elhelyezése, ahol a háromrészes középhajó
falfelépítése elvileg megismétlődik 16 méterrel beljebb a belső oldalhajóban. A belső
oldalhajó 12 méterrel magasabb mint a külső, viszont karcsúbb annál. Ez a felépítés
egyrészt szokatlanul világossá teszi az épületet (az ablakok középmagasan
helyezkednek el, de elég nagy távolságra a középtengelytől). Másrészt a belső tér
sajátos érzetet kelt, a belső oldalhajók jelenléte a középhajó mögött a tér nagyságát
hangsúlyozza. Összességében a belső tér tágas, levegős, de többrétegű.
Feltűnő az "ódivatú" hatrészes ívek használata a középhajóban, amelyeket
nyilvánvalóan nem konzervativizmusból választottak, hanem az építész teljesen
tudatosan használta a támasztékok váltogatását a belső tér szellősebbé tételére.
Ebben az összefüggésben további újításnak számítanak a féloszlopok.
Az épület külsején a majdnem kecsesnek nevezhető feszítőmű tűnik fel, amely
szabaddá teszi a rálátást magára a katedrálistestre. A belső és külső oldalhajók az
ablakok mellett úgynevezett vakárkádokat képeznek, amelyek levegősebbé teszik a
keletkező felületeket. A nyugati homlokzat öt kapujával kiemeli az öthajós
szerkezetet és ezzel eltér a párizsi megoldástól, ahol az öthajós szerkezetet a
homlokzat hármas tagolása tagadja. Sajnos a homlokzat a későbbi rombolások és
javítások miatt ma nem eléggé homogén képet mutat és szinte áttekinthetetlen.
Figyelemre méltó az a körülmény is, hogy a templom – a gótika számára nem
szokványos módon – egy kriptát is tartalmaz. Ez azzal magyarázható, hogy az
építmény átnyúlik a hajdani római városfalon, így szükségessé vált a több méteres
szintkülönbözet áthidalása.
Forrás: Wikipédia