A jáki templom

( 14 értékelés )

A jáki Szent György apátsági plébániatemplom

A jáki templom az egykori jáki bencés apátság monumentális bazilikája, a

magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő, szinte szimbolikus alkotása. A

hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülálló épségben fennmaradt

képviselője, mely művészi gazdagságával, a táj képébe illeszkedő mesteri

elhelyezésével hívja fel magára a figyelmet.

Stílusjegyei alapján 1220 körül alapíthatták, és 1256-ban szentelték fel, Szent

György tiszteletére. Építése során több alkalommal is változtathattak a terveken,

erről tanúskodnak a különféle szabálytalanságok. Történelme viharos: tűz, vihar és

az oszmán hadsereg is megrongálta, többször helyre kellett állítani. Az utolsó nagy

átépítés 1896 és 1904 közt zajlott, Schulek Frigyes tervei alapján.

Leghíresebb része a befelé mélyülő, többszörösen tagolt főbejárat, melyet normann

motívumok díszítenek, fölötte a timpanonban Jézus látható angyalokkal

és apostolokkal.

A templom főhomlokzatával szemben kis kápolna áll, a Szent Jakab-kápolna, ez volt

Ják középkori temploma, mivel a kolostori templomnak nem volt szabad

plébániaként is működnie.

A templom Szombathelytől 10 km-re délre, a Jáki-Sorok-patak völgyében fekvő falu

központjában helyezkedik el. A művészi alkotás a patak völgye fölé emelkedő

dombság tetejére épült, ezért mind az északról, mind a keletről érkező utas már

messziről megpillanthatja. Zömök tornyai imponálóan emelkednek a község fölé.

Jáknak a dombvidék központi részén a környező települések között elfoglalt helye

azt bizonyítja, hogy itt már jóval az apátság alapítása előtt a Ják nemzetség

szálláshelye és birtokközpontja állt, mely a környék életében kiemelkedő szerepet

játszott.

A templom alapítója az 1221 és1230 között említett Jáki Nagy Márton, az első

olyan nemes (nobilis), akit oklevélben is már így említenek. Gazdagságáról és

hatalmáról is tanúskodik, hogy birtokainak középpontjában kora egyik

legmonumentálisabb templomát kezdte el építtetni, hogy majd nevének és

nemzetségének méltó emlékeként évszázadokig álljon és uralkodjon a táj felett.

Az alapítás a stílusjegyek alapján az 1220 körüli évekre keltezhető. Ezt erősíti az

az 1325-ben kelt királyi oklevél, melyben Károly Róbert király a vasvári káptalantól

kéri, hogy állapítsa meg, kit illet a jáki monostor patrónusi joga. Ebben az alapítót

már a „Nagy” jelzővel (Comes Marthinus Magnus) illeti és külön is megemlíti, hogy ő

a Szent György-monostor (monasterium Sancti Georgii Jaak) építtetője. Az oklevélre

a 17. században ismeretlen kéz érdekes számítást írt (1651-1214 = 437), melyben

az akkor még fellelhető adatok alaján kiszámította, hogy hány éves a monostor. A

monostor apátja már 1223-tól szerepel az oklevelekben és ismert a templom

felszentelésének időpontja is: 1256. május 2. A templomot az építtető Szent

Györgynek, a bizánci egyház lovagszentjének tiszteletére szenteltette fel, akinek

képét a főoltár mögötti falra is felfestették.

Mivel a középkori szerzetesi templomokban plébánosi funkciókat nem volt szabad

ellátni, a falunak 1250 körül külön templomot építettek, ez lett a Szent Jakab-

kápolna.

A templom alaprajzát szemlélve feltűnik, hogy a belső pillérkötegek és a mellékhajó

külső oldalán álló oszlopkötegek nincsenek egy vonalban. Az is látható, hogy kívül

öt, míg belül csak négy pillérköteg áll. Nincsenek összhangban az apszisok és a

hajók találkozási pontjai sem. Mindezek az eltérések és szabálytalanságok az

építés folyamatának többszöri megszakadásáról és az eredeti terv többszöri

változtatásáról tanúskodnak.

A templom építésének kezdetén háromhajós bazilikát akartak három, félköríves

apszissal, melyet öt pillérköteg tagolt volna, mely famennyezetet tart. Eszerint

épült fel a templom északi fala és a mellékapszis is. A kutatás során a mai főkapu

előtt egy tervezett kapuépítmény alapjait is megtalálták. A munkálatokat azonban

félbeszakították és a tervet megváltoztatták.

A változtatásra valószínűleg a kolostor létszámának növekedése miatt volt szükség,

amely miatt gondoskodni kellett a megemelkedett létszámú papságnak a

szentélyben való elhelyezéséről. Ezért a korábbi tervet a szentély elé beiktatott

négyszög alakú résszel bővítették és a belső pillérkötegek számát csökkentették.

Ezzel megváltoztatták a templom belső arányait. Lehet, hogy az építés

megszakításához az építést vezető mester halála is hozzájárult, és a munka már az

új építőmester elképzelései szerint folytatódott.

Az építés második szakaszában készültek el a templomot díszítő faragványok. Ezt

már fejlettebb technikával rendelkező mesterek végezték, akik a legfelsőbb szinten

rendelkeztek a kor kőfaragási és szobrászati ismereteivel, ismerték a francia és

német földön alkalmazott boltozási eljárásokat, a normann díszítés geometriai

elemeit. Valószínűleg maguk is részt vettek számos nyugat-európai templom

építésében. Ekkor készült el a templom körítő fala, a díszes főkapuzat és a két

torony, a kegyúri karzat valamint a hajók boltozata és a boltozatot hordozó

tartórendszer. Ekkor készítették az előcsarnok és a szentély boltozatát is. A munka

azonban másodszor is megszakadt, melyben valószínűleg az építtető halála játszott

szerepet, de a tatárjárás pusztítása sem kizárt. A tatárok azonban, ha el is érték

Jákot, nagy dúlást nem vittek végbe, hiszen az építés később folytatódott.

Az építés harmadik szakasza, a befejezés a tatárjárás után csak késve indult meg.

Ennek oka az lehet, hogy a korábbi építők elmenekültek vagy eltávoztak, és a

további építést már másokkal, valószínűleg egy dunántúli kőfaragókból toborzott

csapattal folytatták. Ezek az emberek már nem ismerték a korábban alkalmazott

korszerű és magas szinvonalú boltozási technikát, így saját gyakorlatuknak

megfelelően fedték be az északi mellékhajót. A két hajóra már csak famennyezet

jutott. Végül 1256-ban szentelhették fel az elkészült templomot.

A templom története szorosan kapcsolódik a mellette épült kolostor történetéhez.

Erről kevés adat áll rendelkezésre. Tulajdonosai többször is változtak. 1455-ben

Elderbach Bertold kapta, majd fia végrendeletileg Bakócz Tamásra hagyta, ezáltal a

legutóbbi időkig Bakócz örököseié, az Erdődy családé volt.

A kolostor életében sorsdöntő volt az 1532-es esztendő. Ekkor a Kőszeget ostromló

török a kolostort is megtámadta és a templommal együtt súlyosan megrongálta.

Ekkor fejezték le a templom elérhető magasságban lévő szobrait is. A török

elvonulása után a szerzetesek még valószínűleg visszatértek, de 1562 után már

bizonyosan megszűnt minden kolostori élet.

Az elhagyott épületet 1576-ban Szombathely polgárai felgyújtották. A templomot

ért károk nem lehettek annyira súlyosak, hiszen helyreállították, majd 1660 és 1666

között Folnay Ferenc apát nagyobb építkezéseket hajtott végre rajta. Erre egy

korábbi villámcsapás okozta károk miatt volt szükség. Ekkor bontották le a kolostor

egy részét, az apát újjáépíttette s déli falat, és a megrongálódott déli pillérsort

négyzetes, durva falpillérekkel pótolta. A leégett famennyezet helyett a két hajóban

fiókos dongaboltozatot emeltetett, valamint emeletet húzatott a déli mellékhajó és

a sekrestye fölé. Az északi falba barokk ablakokat vágatott. A tornyok 1733 és 1735

között hagymasisakokat kaptak, melyeket 1785-ben egy vihar súlyosan megrongált,

ekkor gúla alakú téglasisakokat emeltek rájuk.

A templom utolsó nagyobb átépítésére 1896 és 1904 között Schulek Frigyes tervei

alapján került sor. Ennek során a templom eredeti formájának visszaállítására

törekedtek és a kor műemléki elveinek megfelelően indokolatlanul is jelentős

átépítéseket végeztek, nem mindig törekedve az eredeti részek megóvására. A

díszkapu rossz állapotban levő faragványait kicserélték, a kapu feletti timpanonba

új domborművet faragtak. A tornyok eredeti magasságát visszaállították és a barokk

sisakok helyett a zsámbéki templom eredeti kősisakjait másolták át. A sérült

falszakaszokat kicserélték, a barokk ablakokat elfalazták, és lebontották a déli hajó

emeletét. Az épület külső faragványait felújították, az eredeti faragványok egy

részét a budapesti Szépművészeti Múzeumba, más részét Szombathelyre, a Savaria

Múzeum kőtárába szállították.

A templom csodálatos módon illik a környező tájba, mesteri elhelyezése miatt már

10–15 km-ről jól látható, mintegy uralja a vidéket. Tömbszerű, zömök sziluettje már

messziről felhívja magára a figyelmet.

A templomot a déli oldalról körítőfal övezi, rajta a Folnay apát idején (1663-ban)

épített díszes kapun léphetünk be a templom területére. A kaput az építtető apát

címerei díszítik. A kapun belépve a templom déli oldala magasodik előttünk a

polgári személyek bejáratául szolgáló déli kapuval. A kapu sokkal kisebb, mint a

főkapuzat, és díszítésében is messze elmarad tőle, de figyelemre méltóak

levéldíszes fonott oszloptörzsei, istenbárányos domborműve és az azt körülvevő

sárkánydísz. Itt lehet belépni a templomba. Balra fordulva a templom nyugati

oldalánál álló Szent Jakab-kápolnát pillantjuk meg, majd a tornyok vonalát elhagyva

elébünk tárul a magyarországi román építészet legnagyobb kincse, a pazar díszítésű

főkapu.

A bélletes főkapu látványa első látásra is ámulattal tölti el a szemlélőt, nem

véletlenül, hiszen az építőmester úgyszólván minden díszt ide összpontosított. A

háromszögű oromzattal lezárt építménybe sokszorosan tagolt, befelé mélyülő kaput

tervezett, amely magára a kapura és a szobrokkal díszített homlokfalra oszlik.

Mindent elborít a változatos és gazdag díszítés, melyet a geometriai mintákat

felhasználó ún. normann díszítőstílus jellemez. A belső rész két figurális dísze a

bejárat két oldalát őrző oroszlán – sajnos csak az eredetiek másolatai.

A bejárat feletti timpanonban a két angyal között trónoló Krisztus látható. A

kapuépítmény homlokzatán a magyarországi román stílusú szobrászat ékkövei,

Krisztus és a 12 apostol lépcsőzetesen emelkedő, oszlopokkal elválasztott karéjos

záródású fülkékben álló életnagyságú szobrai. Sajnos csak Krisztus és a mellette

álló két apostol feje eredeti, a többi áldozatul esett a török pusztításnak, és

később, a barokk korban pótolták őket.

Két apostol szobra már csak a tornyok homlokzatára kerülhetett. A kapu két oldalán

lévő fülkékben a gyermekét tartó Madonna és az oroszlánnal küzdő Sámson szobrai

állnak.

A templom északi oldala kevésbé díszes. A falat hármas féloszlopkötegek díszítik, a

főpárkány íveiben pedig állatok, illetve levéldíszek ábrázolásai láthatók. Az utolsó

szakaszban a sárkányokon diadalmaskodó hívő ember domborműve látható.

A szentélyrész ismét díszesebb. A kétemeletes főapszist a két alacsonyabb

mellékapszis fogja közre. Az apszisokat tagoló oszlopok a főapszison levéldíszes, a

mellékapszisokon sakktábladíszes főpárkányt tartanak. Az ablakok béleletét kicsi

oszlopok és gömbdíszek ékesítik. Az oszlopfőkön növény-, vagy állatalakok, a

főapszis ablakain pálcadíszes, illetve fűrészfogas keret látható. A földszinti részt

négyes vakárkádos fülkék és bennük szobrok díszítik. A sekrestyét megkerülve

jutunk vissza a templom déli oldalára, a déli kapuhoz.

A főhajót és a mellékhajót nyolcszögű pillérek választják el egymástól, melyek

minden oldalán egy-egy oszlop emelkedik. Az oszlopfejeket bimbós, gyöngyös

szalaggal szegett növény-, vagy sárkánydíszes oszlopfők ékesítik. A mellékhajókban

indákkal, levelekkel gazdagon díszített gyámkövek viselik a boltozat súlyát. Az

egykori freskók nyomai a főszentélyben és a toronyaljban láthatók. Ezek a

szentélyben Szent Györgynek a sárkánnyal való harcát, a toronyaljban az alapító

Jáki Nagy Mártont és kíséretét, a templom alapítását, az imádkozó alapítót és

halálát ábrázolják.

A kapun belépve a templom sötétnek tűnik a lőrésszerű ablakok kis mérete

miatt,azonban így is feltűnik a háromhajós román kori templombelső hatalmas

mérete. A főbejárat fölé belülről az emeletes főúri karzat magasodik, nagy méretei

miatt akár külön kápolnaként is szolgálhatott. Az orgona mögötti falon látható a

lóhere záródású hármas ülőfülke, ez volt egykor a kegyúr ülőhelye.

A bal oldali mellékszentély oltárán álló Mária-szobor 15. századi, eredetileg a Szent

Jakab-kápolna főoltárán állt. Oltárképei 18. századiak, 1705-ből valók. A

sekrestyében nyolc 18. századi kép található.

Forrás: Wikipédia